A klub – amint azt a honlapján szombaton közleményben bejelentette – kettő plusz egy éves szerződést kötött a 38. életévét kedden betöltő, marosvásárhelyi származású trénerrel, aki játékosként 2012 telétől másfél éven át erősítette a Gyirmótot.
A korábbi 12-szeres válogatott labdarúgó a pályafutása befejezését követően a Budafok edzője lett. Csapatával 2020-ban feljutott az élvonalba, melyben egy idényt töltött el. 2021 tavaszán lemondott, majd 2021 októberétől 2022 augusztuságig ismét a Budafokot irányította.
Csertői Aurél, a másodosztályban legutóbb hatodik Gyirmót eddigi vezetőedzője múlt vasárnap, az MTK Budapest elleni utolsó fordulós hazai mérkőzés után árulta el az M4 Sport helyszíni stábjának, hogy a nyáron távozik a klubtól, mivel lejárt a szerződése és nem újították meg.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!