Hirdetés

Lelépett a Sepsi OSK védelmének oszlopos tagja

Branislav Ninaj a legutóbbi öt szezonban erősítette a sepsiszentgyörgyieket
Fotó: Pinti Attila

Biztos pontnak számított a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat védelmében a szlovák Branislav Ninaj, aki az élvonalból való kiesés után elsőként hagyta el a Sepsi OSK-t.

Javában átalakul a háromszéki együttes játékoskerete a másodosztályú bajnokságra. A klub egyelőre egyetlen távozót sem jelentett be, mindössze annyit lehetett tudni, hogy a kölcsönben szereplő Andres Dumitrescu visszatér a Slavia Prágához.

Közben biztossá vált, hogy a csapat egyik legmeghatározóbb játékosa, Branislav Ninaj elhagyta a klubot.

Hirdetés

A 31 éves szlovák védő szabadon távozhatott, mivel neki egyedül szerepelt a szerződésében egy olyan záradék, amely szerint, ha az együttes kiesik az élvonalból, ingyen igazolhatóvá válik

– holott az átigazolási hírekkel foglalkozó Transfermarkt.de portál szerint még két évig a Sepsi OSK labdarúgója lett volna.

Ninaj a legutóbbi öt szezonban erősítette a sepsiszentgyörgyieket, egyértelműen a gárda alapembere és a védelem oszlopos tagja volt. Összesen 160 mérkőzésen kapott lehetőséget a piros-fehér mezben, három találatot és két gólpasszt jegyzett, valamint részese volt a klub eddigi legnagyobb sikereinek, kétszer ünnepelt Román Kupa- és Szuperkupa-győzelmet.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Sajtóinformációk szerint a Sepsi OSK játékosainak nagy része nem szívesen maradna a csapatnál a 2. Ligában, és távozni szeretnének, lehetőleg élvonalbeli együttesekhez.

Ez viszont egyáltalán nem lesz egyszerű, hiszen még érvényben lévő szerződésük van. Többüknek akadnak is kérői, a további alapemberek közül Cosmin Mateit a Konstancai Farullal, Florin Ștefant a Hermannstadttal, Denis Haruțot a Dinamóval, míg Sebastian Mailatot a Botoșani-nyal hozták szóba.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A Steauától érkezhet az edző és az erősítés

Ami az új igazolásokat illeti, a Sepsi OSK eddig csak egy érkezőt jelentett be a középpályás poszton játszó Robert Silaghi személyében, aki legutóbb a Szuperligában szereplő Kolozsvári U-nál játszott.

Kapcsolódó

Ugyanakkor, a Transfermarkt úgy tudja, hogy a szintén középpályás spanyol Dani Iglesias is csatlakozik az együtteshez, miután lejárt a megállapodása a Bukaresti Steauával, valamint visszatér a fiatal Denis Rența a CSM Focșani-nál töltött kölcsönszerződését követően.

Továbbá, a Prosport portál információi szerint szintén a Steauánál játszó középhátvéd, Daniel Vîrtej aláírását is megszerezheti a székelyföldi klub, és

amennyiben sikerül megegyeznie a fővárosiak edzőjével, Daniel Oprițával, a szakvezető másik három labdarúgót, a hátvéd Adrian Iliét és Dean Bețát, valamint a középpályás Stephan Drăghici-et is magával hozhatja.

Minden attól függ, hogy Oprițának sikerül vagy nem közös megegyezéssel elhagynia a bukaresti klubot. Még egy idényre ugyanis szerződés köti a Steauához, és csak abban az esetben távozhat, ha kifizeti a megállapodásban szereplő 50 ezer eurós záradékot.

Kapcsolódó

A Székely Sport megpróbálta elérni a Sepsi OSK vezetőségét, hogy érdeklődjön a szakmai stábban és a keretben történő változásokról, azonban többszöri telefonhívásunkra sem válaszoltak.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Kinda Géza: az olimpiai kijutás egy mérföldkő, a lányokról nagyjából lekerült a nyomás

Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Keretfrissítés a Szatmárnémeti Olimpiánál, ragaszkodnak a 2. ligás helyükhöz

Jól teljesít a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata a téli felkészülési mérkőzéseken, eddig három győzelem és két döntetlen a mérlege. A szatmári együttes nyolc labdarúgóval erősített annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást a másodosztályban.

Székelyföldi csapatok ellen készül a szezon folytatására a Sepsi OSK

A törökországi edzőtábort követően hazai környezetben folytatja a felkészülést a Sepsi OSK, amely két barátságos meccset játszik székelyföldi csapatok ellen.

Másodosztályú társa ellen döntetlenre futotta az ASA-tól

Lejátszotta a felkészülési időszakának harmadik barátságos mérkőzését a Marosvásárhelyi ASA, amely két győzelem után ezúttal döntetlenre végzett a Sellenberki SK ellen.

Kemény terhelés, tanulságos meccsek, beilleszkedő új igazolások – a Sepsi OSK törökországi edzőtáborának tapasztalatai

Fizikai alapozás, három felkészülési mérkőzés és fokozatosan javuló játék jellemezte a Sepsi OSK antalyai edzőtáborát. Ovidiu Burcă és Hadnagy Attila szerint a munka nagy része elkészült, most a finomhangolás következik.

A hajrára maradtak a gólok, győzelemmel zárta az edzőtábort a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését az antalyai edzőtáborban a Sepsi OSK, amely az OFK Petrovac ellen aratott 2–1-es győzelmet. A háromszékiek fiatal tehetsége, Batzula Hunor ismét betalált, ráadásul csapatkapitányként volt eredményes.

Megmenekült, folytatni tudja a bajnokságot a 2. ligás klub

Kedvező fordulat következett be a Ceahlăul Piatra Neamț csapatánál, úgy tűnik, hogy az összeomlás szélén álló klub mentőövet kapott és folytatni tudja a szezont a labdarúgó 2. Ligában.

Négy góllal győzte le a KSE-t is a Marosvásárhelyi ASA

Újabb harmadosztályú csapattal játszott felkészülési mérkőzést a Marosvásárhelyi ASA, a labdarúgó 2. Liga február végi folytatására hangoló együttes ismét négygólos különbséggel győzött.

Elutasították a fellebbezést, elveszítette a pályán megszerzett pontját a Sepsi OSK

Hiába próbált minden jogi lehetőséget kihasználni az elmúlt hetekben a Sepsi OSK, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) nem változtatott korábbi határozatán: elutasította a háromszéki klub fellebbezését a Chindia Târgoviște elleni ominózus mérkőzés ügyében.

Szerény támadójáték, kikapott bolgár ellenfelétől a Sepsi OSK

Második felkészülési mérkőzését is elveszítette a Sepsi OSK az antalyai edzőtáborban: Ovidiu Burcă együttese hétfő délután 1–0-s vereséget szenvedett a bolgár PFK Montana ellen. A háromszékiek támadójátéka bőven hagyott kívánnivalót maga után.

Újabb légiósát adta kölcsön a Sepsi OSK

Kevés játéklehetőséget kapott a szezon első részében és a folytatásban már nem számol vele a Sepsi OSK szakmai stábja. A szerb Mihajlo Neskovic kölcsönben szerepel a montenegrói élvonalban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!