Bátran kezdett a Galac megyei csapat otthonában a Székelyudvarhelyi FC, társai főleg Silion Petrut próbálták hosszú labdákkal megjátszani. A mérkőzés első nagy helyzete a hazaiaké volt, a 10. percben egy szögletet követően lőttek kapura, a labda elé vetődött Szőlősi, így a hátát találta el a játékszer. Nem sokkal később az SZFC előtt adódott gólszerzési lehetőség, Silion 25 méterről elvégzett szabadrúgását bravúrral védte a házigazda kapusa. A 16. percben Antal Norbert futott el a szélen, beadásába az egyik hazai védő kézzel kapott bele, azonban a játékvezető sípja néma maradt.
A lieștiek főleg felívelésekkel próbálkoztak, ám középen Panait rendre kifejelte a labdákat. A középpályán Péter Mózes is jól játszott, rendre megnyerte párharcait, így jól pótolta a sárga lapos eltiltását töltő Bálint Rajmondot. Az udvarhelyi gépezet a 34. percig működött jól, ekkor egy szögletet követően hibázott a védelem, a hazaiak csatára pedig a hálóba piszkálta a labdát. Közel volt az egyenlítés, hiszen két perccel később Silion oldalról elvégzett szabadrúgását követően a labda a kapufán csattant, a félidő végén pedig Bagoly maradt le centikkel egy nagyszerű beadásról.
Térfélcserét követően sokkal céltudatosabban jöttek ki a hazaiak az öltözőből, az 51. percben Sebestyén kapott sárga lapot, mivel szabálytalankodott az ellenfél csatárával szemben, a 17 méterről elvégzett szabadrúgást követően bravúrral a felső lécre tolta a labdát. Öt perccel később már ő is tehetetlen volt, a védelem újabb labdát veszített, a hazai csatár pedig 18 méterről hatalmas gólt lőtt. Vágó Attila edző cserékkel próbált változtatni, azonban az újabb gólt ezúttal is a hazaiak szerezték, egy gyorsan elvégzett bedobás után ugrott ki a védők gyűrűjéből a focșani-i játékos, és góllal fejezte be a támadást, az 59. percben nagyjából eldőlt a mérkőzés sorsa. Silion, majd Kicsi kísérlete sem találta el a kaput, a hazaiaké viszont igen, a 73. percben 4–0-ra módosult az eredmény. A hajrában sem jött össze semmi az SZFC-nek, a hazaiaknak viszont igen, az 5–0-s végeredményt ellentámadásból állították be. Az SZFC hasonló tudású csapattól kapott ki, az egyéni hibák megpecsételték az SZFC sorsát.
Folytatás szerdán, a hétközi fordulóban szerdán 17 órakor Barcarozsnyó látogat Udvarhelyre.
Labdarúgó 3. Liga, 20. forduló: Sporting Liești–Székelyudvarhelyi FC 5–0 (1–0). SZFC: Sebestyén Attila – Pál Örs, Bogdan Panait, Szőlősi Márton, Bálint Róbert, Antal Norbert (60., Mátyás Norbert), Csíki Dénes (56., Kicsi Zoltán), Silion Petru, Péter Mózes (70., Kis Zsolt), Bagoly Benjámin, Czimbalmos Zalán.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!