Hirdetés

A nyilatkozatokra is maradt az érzelmekből: így látták az edzők a csíki thrillert

A vendégek nehezen nyelték le, hogy érvénytelenítették harmadik találatukat
Fotó: Borbély Fanni

Feszült hangulat és vitatott jelenetek jellemezték a szombat délutáni FK Csíkszereda–Unirea Slobozia labdarúgó-mérkőzés végét. A lefújás után a hazaiak a játékosok hozzáállását dicsérték, míg a vendégek a VAR-döntéseket kérdőjelezték meg.

2026. április 18., 19:17

A drámai végjátékot hozó találkozón a székelyföldi együttes 3–2-re győzte le az Ialomița megyei csapatot a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. A lefújást követően a két vezetőedző, valamint két hazai játékos értékelte a látottakat – eltérő hangulatban, de egyaránt érzelemdúsan.

A vendég vezetőedzője, Claudiu Niculescu csalódottan és látható feszültséggel nyilatkozott. Úgy vélekedett, csapata többet érdemelt volna, hiszen mindkét félidőben számos nagy helyzetet dolgoztak ki, ám ezek kimaradtak. Hangsúlyozta:

Hirdetés

nehéz feldolgozni, hogy pont nélkül távoznak egy olyan mérkőzésről, amelyben szerinte legalább egy döntetlen benne volt.

A csíki szurkolótábor  kitett magáért •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

A csíki szurkolótábor kitett magáért
Fotó: Borbély Fanni

A sloboziai szakvezető külön kitért a hajrában történt, VAR-ral vizsgált jelenetre is. Nem értette, miért kellett a játékvezetőnek visszanéznie egy olyan szituációt, amelyet – állítása szerint – sem az asszisztens, sem a videós csapat nem észlelt egyértelműen. Bár jelezte, nem szeretné kizárólag a játékvezetésben keresni a vereség okát, szavaiból kiérződött az elégedetlenség, és párhuzamot vont a korábbi fordulóban történtekkel is.

Niculescu ugyanakkor vállalta a felelősséget, és igyekezett tartást adni csapatának. Kiemelte: a bennmaradásért folytatott harcban nem engedhetik meg maguknak, hogy hosszasan rágódjanak a történteken, hiszen kulcsfontosságú mérkőzés vár rájuk a Metaloglobus ellen.

Gólöröm: Eppel, Anderson, Brügger és Pászka –  ők hozták össze az első gólt •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Gólöröm: Eppel, Anderson, Brügger és Pászka – ők hozták össze az első gólt
Fotó: Borbély Fanni

A hazaiak vezetőedzője, Ilyés Róbert jóval derűsebben, ugyanakkor reálisan értékelt. Elsősorban játékosait méltatta, kiemelve, hogy a siker mögött rengeteg munka és fegyelem áll.

Úgy vélte, csapata az idény egyik legjobb első félidejét produkálta, domináns játékkal és sok helyzettel.

Elismerte azonban, hogy a kihagyott lehetőségek miatt a második játékrészben nehéz helyzetbe kerültek, különösen azután, hogy az ellenfél szerkezetet váltott és nagyobb nyomást gyakorolt rájuk. A szél és a hosszabb indításokra kényszerülő játék is nehezítette a csíkiak dolgát.

A vitatott jelenet kapcsán Ilyés elmondta: a pálya mellől elsőre nem látott szabálytalanságot, ugyanakkor a visszajátszás alapján egyértelművé vált számára a leshelyzet, amely befolyásolta a védőt. Így végül helyesnek tartotta a VAR döntését.

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője
Fotó: Borbély Fanni

A szakvezető – a Székely Sport kérdésre válaszolva – külön kiemelte a csereként beállt Szalay Szabolcs teljesítményét, aki ismét eredményes volt, valamint Anderson szerepét is hangsúlyozta, aki két gólpasszal járult hozzá a sikerhez.

Emellett dicsérte a fiatal Brügger Dániel játékát, akit saját nevelésűként külön büszkeségként említett.

Kapcsolódó

Mit mondott Brügger és Szalay?

A fiatal Brügger Dániel meghatottan beszélt pályára lépéséről. Elmondta, gyermekkori álma vált valóra, és hálás a bizalomért. Ugyanakkor hangsúlyozta: a csapat célja változatlan, minél hamarabb bebiztosítani a bennmaradást.

Eppel Márton ezúttal is gólt szerzett •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Eppel Márton ezúttal is gólt szerzett
Fotó: Borbély Fanni

A gólszerző Szalay Szabolcs szintén a lehetőség megragadásának fontosságát emelte ki. Úgy látta, rendkívül nyílt, sok helyzetet hozó mérkőzés volt, amely akár még több gólt is hozhatott volna. Véleménye szerint a csíkiak jobban használták ki adódó lehetőségeiket, és megérdemelten tartották otthon a három pontot.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alsóházi rájátszás

FCSB: 23 ponttal kezdte a rájátszást
Aradi UTA: 22 ponttal kezdte a rájátszást
FC Botoșani: 21 ponttal kezdte a rájátszást
Galaci Oțelul: 21 ponttal kezdte a rájátszást
Konstancai Farul: 19 ponttal kezdte a rájátszást
Petrolul Ploiești: 16 ponttal kezdte a rájátszást
FK Csíkszereda: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Unirea Slobozia: 13 ponttal kezdte a rájátszást
FC Hermannstadt: 12 ponttal kezdte a rájátszást
Bukaresti Metaloglobus: 6 ponttal kezdte a rájátszást
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tavalyi rutinra építve, megújuló csapattal rajtol az FK Csíkszereda

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Ez is érdekelheti

Emberelőnyben egykapuzott a Rapid, csak a hajrában törte meg a Sepsi OSK-t (videóval)

Óriási mezőnyfölényben futballozott, rengeteg helyzetet dolgozott ki, és csaknem egy teljes félidőt emberelőnyben játszott a Bukaresti Rapid, mégis csupán a hajrában tudta megtörni a hősiesen védekező Sepsi OSK ellenállását a Szuperliga 1. fordulójában.

Szabó István: kevés pozitívumot láttam a csapatomtól

Finoman szólva sem volt elégedett csapata teljesítményével Szabó István, az FK Csíkszereda vezetőedzője, miután együttese vereséggel kezdte szereplését a labdarúgó Szuperliga új idényében.

A második félidőben kisiklott az FK Csíkszereda Aradon (videóval)

Kikapott a labdarúgó Szuperliga nyitófordulójában az FK Csíkszereda: a szünetben Aradon még döntetlenre álltak a felek, de a második félidőben nyolc perc alatt három gólt lőtt a Vajdahunyadi Corvinul, magabiztosan nyert 3–0-ra.

Különleges szezon előtt a székelyföldi futball: az élvonal tagja az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is

Új fejezet kezdődik a székelyföldi labdarúgás történetében: a 2026–2027-es idény az első, amelyben egyszerre két székelyföldi együttes szerepel a román élvonalban. Hétfőn idegenben kezdi meg a pontgyűjtést az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK.

Otthon tartotta a három pontot a Kolozsvári U és a Petrolul is a Szuperligában (videóval)

Két hazai siker született vasárnap a labdarúgó Szuperliga első fordulójában. A Kolozsvári U 2–1-re múlta felül a Konstancai Farult, míg a Petrolul büntetőből szerzett góllal győzte le a Bukaresti Dinamót.

Meglepetés a rajton: kikapott Galacon a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR a labdarúgó Szuperliga nyitófordulójában nem várt, 2–1-es vereséget szenvedett szombaton a Galaci Oțelul vendégeként.

Tavalyi rutinra építve, megújuló csapattal rajtol az FK Csíkszereda

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.

Hazai győzelemmel indított az FCSB, pontot mentett az újonc (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elrajtolt a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idénye: az FCSB már az első félidőben bebiztosította a győzelmét, míg az újonc FC Voluntari a hajrában pontot mentett.

Halasztott a sportdöntőbíróság, egyelőre pályára léphet a Sepsi OSK játékmestere

Nem született döntés Cosmin Matei régóta húzódó doppingügyében: a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elhalasztotta az ítélethirdetést, így a Sepsi OSK csapatkapitánya egyelőre továbbra is pályára léphet a Szuperligában.

Montenegrói középpályás érkezett az FK Csíkszeredához

Újabb játékos leigazolását jelentette be az FK Csíkszereda, a friss szerzemény a montenegrói támadó középpályás Dusan Vukovic.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!