Négy napon belül a harmadik mérkőzését játszotta le a marosvásárhelyi csapat, amely a hét elején ugyancsak hosszabbításban győzött hazai pályán a Brassói Corona ellen, majd két nappal korábban alulmaradt a CSO Voluntari vendégeként.
Az FC Argeș Pitești elleni szombati összecsapás első negyede kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, amelynek végén az ötödik helyezett házigazdák egy pontos előnyben voltak.
Ezt követően a VSK ugyan fordított, de az ellenfél hamar visszavette a vezetést, és fölényben játszott, a szünetig tízzel meglépett (43–33).
Fordulás után is a hazaiak irányítottak, a harmadik játékrész közepén szinte megduplázták az előnyüket, hiszen 19 ponttal is vezettek. A vásárhelyiek viszont rövid időn belül magukra találtak, és csökkentették a hátrányukat, ráadásul a negyedik tíz perc elején a javukra fordították az eredményt. Csak rövid ideig volt náluk az előny, a végjátékban ugyanis a hazaiak hat ponttal megléptek, de a VSK két triplával egyenlíteni tudott és kiharcolta a hosszabbítást.
A vendégek játékosai ezt a periódust is két hárompontossal indították, ezzel sikerült megszerezni a vezetést, amit már a végéig nem adtak ki a kezükből, és büntetődobásokkal bebiztosították a 98–95 arányú győzelmet.
A Marosvásárhelyi VSK mérlege 14 győzelem és 14 vereség, ezzel a 10. helyen zárta az alapszakaszt, és az alsóházi rájátszásban folytatja a bajnokságot.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Ott szeretné lezárni pályafutását, ahol elkezdte. A 39 éves Mihalcea Andrei a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapatához tért vissza, emellett edzőként is segíti a helyi utánpótlást.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!