Tavaly augusztus végén vette át újból a kolozsvári csapat irányítását Dan Petrescu – amikor Marius Șumudicát váltotta a kispadon – és menedzserként már a hatodik aranyérmét gyűjtötte be a hazai labdarúgásban. Ennél többet csak Nicolae Dumitru tudott elérni, szám szerint hetet.
Megemlítette azt is, hogy az Universitatea Craiova elleni mérkőzés nagyon nehéz volt, hiszen a vendégek a legerősebb csapatot küldték pályára, ráadásul hét erős, magas védővel álltak ki, akik nagyon veszélyesek a pontrúgásoknál. A bekapott gól nagyon bosszantotta, mivel éppen akkor szeretett volna cserélni.
„A következő pár nap az ünneplésről fog szólni, viszont az FCSB elleni mérkőzést – amelynek már nem lesz tétje – mindenképpen szeretnénk megnyerni, komolyan vesszük és megpróbálunk maximálisan felkészülni. Mi nem szeretünk veszíteni” – folytatta Petrescu.
„Nyertem az Urziceni és a CFR csapatával is, de ezt hajlamosak gyorsan elfelejteni. Úgy gondolom sokat tettem a román labdarúgásért, most is folyamatosan azon dolgozom, hogy boldoggá tegyem az embereket. Nem érdemlem ezt a bánásmódot, amit Romániában kapok” – reagált az 54 éves vezetőedző az őt ért kritikákra.
A vasárnap esti mérkőzés után megszólalt a kincses városi együttes csapatkapitánya is, Mario Camora. A rutinos védő gratulált a többi csapatnak, azonban külön kitért arra, hogy
idén is öregnek nevezték a keretet és több játékosukat, ez pedig rengeteg erőt és motivációt adott számukra. Nem adták fel két vereség után sem és folyamatosan azon dolgoztak, hogy megőrizzék az előnyüket. Ahhoz pedig kétség sem férhet, hogy jövőre is az első helyet célozzák meg.
„Szeretnék gratulálni a fiúknak, az edzői stábnak, a szurkolóknak és mindenkinek, aki hozzásegítette a csapatot a bajnoki címhez. Nagyszerűen teljesítettek a játékosaink a Craiova ellen is, így egy fordulóval a vége előtt eldőlt az aranyérem. 95 pontot szereztünk, ez nagyon sok. Úgy gondolom megérdemelten nyertük meg a kiírást, azonban gratulálok a többi csapatnak is, nagyon jó szezon volt” – értékelt a klub elnöke, Cristian Balaj.
A nyolcadik elsőségével a Kolozsvári CFR az ország harmadik legtöbb bajnoki címével rendelkező csapata lett, csak a Bukaresti Dinamo (18) és az FCSB (26) előzi meg őket.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!