Hirdetés

Siralmas volt, szánalmasan játszottunk – a Sepsi OSK elnöke nem kímélte a csapatot

Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke teljesen érthető módon csalódottan nyilatkozott a látottakról
Fotó: Pinti Attila

Minden szempontból borzalmas mérkőzésen van túl a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely egyértelmű vereséget szenvedett a bajnoki címvédő FCSB otthonában. A háromszéki klub elnöke, Diószegi László nem leplezte csalódottságát és kritizálta a játékosokat.

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 26. fordulójában rendezett vasárnap esti találkozón a fővárosi együttes átgázolt a Sepsi OSK-n, és lényegében már az első félórában eldöntötte a mérkőzést. Az FCSB egymás után alakította ki a nagy helyzeteit, háromszor is betalált, míg vendégek tehetetlenek voltak a folyamatos támadásokkal szemben. A Sepsi játékosai a szünet után sem találták a ritmust, a címvédő pedig jóval nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, azonban ezúttal pontatlanok voltak a befejezésnél.

Kapcsolódó

A mérkőzést a helyszínről tekintette meg Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke, aki a lefújás után teljesen érthető módon csalódottan nyilatkozott a látottakról és nem kímélte a csapat játékosait.

„Minden volt, csak futball nem. Nevükön kell nevezni a dolgokat, kínlódtunk, az első félidőben mészárlás volt, mi a labdát sem találtuk.

Csak egy csapat volt a pályán, amely akár tíz gólt is szerezhetett volna. Ha szüksége lett volna tízre, annyit szerzett volna.

Szánalmasan játszottunk, a csapat siralmasan nézett ki”

– nyilatkozott Diószegi a bukaresti sajtónak.

A háromszéki klub tulajdonosa nem találja az okát a csapat ennyire gyenge teljesítményének, elmondása szerint, ha összesen 45 percet játszottak az idei öt meccsen, az már soknak számít.

Az igazat kell mondanunk, még ha fáj is. Hazamegyünk, és átgondoljuk a dolgokat. Valamit tennünk kell ezután, mert másképp nem látom jól a csapatot”

– közölte Diószegi László, aki az esetleges edzőváltásra vonatkozó kérdésre úgy válaszolt, erről még korai beszélni és nem szeretne bármit is mondani, de valamilyen lépést kell tegyenek, mert ez így nem mehet tovább.

Valentin Suciu úgy véli, azért kaptak ki, mert nem tartották be a taktikai utasításokat •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Valentin Suciu úgy véli, azért kaptak ki, mert nem tartották be a taktikai utasításokat
Fotó: Pinti Attila

A Sepsi OSK vezetőedzője, Valentin Suciu úgy véli, azért kaptak ki, mert nem tartották be a taktikai utasításokat.

Túlságosan fásultak voltunk, nem az ellenfél volt olyan erős. Nem tudtuk tartani a labdát, ebből tanulnunk kell.

Próbáltam egy kicsit emelni a játékosok morálját, főleg a 0–3-as félidő után, de sajnos nem sikerült sokat változtatnunk.

A szakvezető úgy véli, kevés az esélyük, a felsőházi rájátszásba jutásra, de még reménykednek. „Nehéz lesz, ahogyan eddig is. Van néhány napunk, hogy összeszedjük magunkat, otthon játszunk a következő meccsen.

Nem gondolunk most a play-offra, de kevés esélyünk még van. Azok a csapatok jutnak majd be, amelyek megérdemlik. Ha pontokat gyűjtünk, megérdemeljük, ha nem, akkor nem”

– nyilatkozta Valentin Suciu a mérkőzést közvetítő televíziós társaságoknak.

Denis Haruț elmondta, tudták, hogy egy jó csapattal állnak szemben, de nem sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, emiatt gyorsan nagy hátrányba kerültek. „Már az első percektől kezdve agresszívan támadtak, megleptek minket. Ezt a meccset minél gyorsabban el kell felejtenünk”.

Denis Haruț elmondta, nem sikerült megvalósítani, amit elterveztek •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Denis Haruț elmondta, nem sikerült megvalósítani, amit elterveztek
Fotó: Pinti Attila

A Sepsi jobbhátvédje kiemelte, hogy a többi mérkőzés eredményei segítettek volna nekik, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Még mindig van esélyünk a play-offra, bár nem tudom, hány százalék.

Remélem, összeszedjük magunkat, változtatnunk kell ehhez a meccshez képest, a hozzáállásunkon is. Sokkal összeszedettebbnek, eltökéltebbnek és agresszívabbnak kell lennünk”

– nyilatkozta Denis Haruț.

A sepsiszentgyörgyi csapatnak hamar rendezni kell a sorokat, ha be akar jutni a felsőházi rájátszásba. Négy fordulóval az alapszakasz vége előtt két pont a hátránya a hatodik helyezett Bukaresti Rapid mögött. Legközelebb pénteken 17 órától hazai közönség előtt lépnek pályára, a 27. játéknap nyitómérkőzésén az FC Hermannstadt együttesét fogadják.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 26. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
26
12
10
4
46-30
46
2
FCSB FCSB
26
12
10
4
38-23
46
3
Universitatea Craiova U Craiova
26
12
9
5
40-24
45
4
Kolozsvári U Kolozsvári U
26
12
9
5
38-23
45
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
26
11
12
3
36-22
45
6
Bukaresti Rapid Rapid
26
9
12
5
31-24
39
7
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
26
10
7
9
33-29
37
8
Petrolul Ploiești Petrolul
26
8
13
5
28-25
37
9
FC Hermannstadt Hermannstadt
26
8
8
10
28-35
32
10
Konstancai Farul Farul
26
7
10
9
25-33
31
11
Aradi UTA UTA
26
7
9
10
25-30
30
12
Galaci Oțelul Oțelul
26
6
11
9
20-26
29
13
Unirea Slobozia Slobozia
26
7
4
15
26-42
25
14
FC Botoșani Botoșani
26
5
9
12
22-34
24
15
Jászvásári Poli Jászvásár
26
6
5
15
24-43
23
16
Gloria Buzău Gloria
26
5
4
17
23-40
19
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Egyre drágább a székely zászló az FK Csíkszeredának

Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.

Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

`
Krónika

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják

A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Több alapemberét is nélkülözi a hazai bajnokiján az FK Csíkszereda

A bajnokság egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő csapatát fogadja az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában. Ilyés Róbert együttese szombaton négy alapemberét is nélkülözni kényszerül az FC Argeș ellen az év utolsó hazai mérkőzésén.

Egyre drágább a székely zászló az FK Csíkszeredának

Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.

Heras a Poli ellen is lecsapott, az élmezőnyben a Sepsi OSK

Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.

Újabb súlyos pofont kapott a Kolozsvári CFR (videóval)

Hiába játszott egész meccsen fölényben a Kolozsvári CFR, házigazdája, az FC Argeș könyörtelenül kihasználta a lehetőségeit és magabiztosan nyert szombaton a labdarúgó Szuperliga 18. fordulójában.

Piros pont a Rapidnak: magyar nyelvű üzenettel fogadták a csíkiakat

A Bukaresti Rapid vezetősége remek házigazdának bizonyult, magyar nyelvre lefordított üzenettel fogadta a vendég FK Csíkszeredát a két csapat péntek esti bajnoki mérkőzésén.

Kemény büntetésre számíthat az FK Csíkszereda bosszankodó légiósa (videóval)

Újabb nagyarányú vereséget szenvedett az FK Csíkszereda a fővárosban, pénteken este 4–1-re kapott ki a Bukaresti Rapid otthonában. A találkozó után Ilyés Róbert vezetőedző közölte, hogy Anderson Ceara büntetésre számíthat a kifakadásáért.

Csak egy félidőn át tartotta a lépést a Rapiddal az FK Csíkszereda (videóval)

Az első játékrészben bátran rohamozott a piros-fehér gárda Bukarestben, a szünet után viszont elfáradt, támadásban veszélytelen volt, a Rapid pedig a hajrában gyors egymás után két gólt szerezve eldöntötte a mérkőzést a Szuperliga 18. fordulójában.

Meglepné az éllovas Rapidot az FK Csíkszereda

Az éllovas otthonában vendégeskedik pénteken este az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 18. fordulójában. A Slobozia elleni hazai sikert követően magabiztosan utaznak a fővárosba a piros-feketék, és céljuk, hogy meglepjék a Rapidot.

Az FK Csíkszereda nyitja és zárja az év utolsó fordulóit a Szuperligában

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta az élvonalbeli bajnokság idei két utolsó fordulójának menetrendjét. Kiderült, hogy az FK Csíkszereda előbb nyitja, majd zárja a játéknapokat, és mindkétszer idegenben lép pályára.

Megállítják a bajnokságot, hogy a románok hangolhassanak a vb-pótselejtezőre

Keresik a megoldást, hogy a labdarúgó Szuperliga megálljon, amikor a nemzeti együttes a törökök elleni csatára készül. Ezzel hosszabb lenne a 2025–2026-os évad.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!