A kolozsvári csapat hétfőn este harmadik találkozóját játszotta Costel Enache vezetésével, és továbbra is veretlen a szeptember végén kinevezett trénerrel a kispadon.
A Szamos-partiaknak csak a győzelem jöhetett szóba, hiszen a Kolozsvár Arénában a ligautolsó Pandurii Tg. Jiu vendégeskedett. A zsilvásárhelyiek még pontot sem tudtak szerezni a bajnokságban, és ezúttal sem sikerült megszakítaniuk a negatív sorozatot.
A 2–0-s végeredmény már az első félidőben kialakult. Az U-t izraeli légiósa, Idan Golan lőtte előnybe, majd kevéssel a szünet előtt Dorin Goga is betalált.
A veterán csapatkapitány a büntetőpontról volt eredményes.
Az erdélyi csapat győzelme kategorikusabb is lehetett volna, de a házigazdák több nagy helyzetet is elpuskáztak.
A Kolozsvári U a megszerzett három ponttal megelőzte többek között az FK Csíkszeredát, amely lecsúszott a tizedik helyre a tabellán, míg a kolozsváriak jelenleg hatodikok.
A forduló zárómeccsén kedden 19.30-tól a CS Mioveni a Turris-Oltul Turnu Măgurelet fogadja.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Csütörtökön rajtol a labdarúgó-világbajnokság. A romániai közvetítési jogokkal az Antena rendelkezik, amely a torna mind a 104 mérkőzését élőben sugározza. Az M4 Sport is nagy dobásra készül, igaz, mi abból valószínűleg nem sokat látunk majd.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!