Összesen 2520 belépőt adtak el a Sepsi OSK szombati, Astra Giurgiu elleni találkozójára – tudtuk meg Csinta Samu klubigazgatótól. A múlt héten egy akcióval kötötték össze a jegyvásárt, és csomagban árusították, így akkor az FCSB elleni mérkőzésre is ki lehetett váltani a belépőt.
Ezt azért tette a Sepsi OSK, hogy ne kelljen kétszer sorba állni a következő hazai meccsek belépőiért, illetve, hogy az FCSB brassói szurkolói ne kapkodják el azokat.
Csinta Samu elmondta, hogy összesen 4800 belépőt tudnak áruba bocsájtani. Ennek 5 százalékát (240-et) kötelesek fenntartani a vendégek szurkolóinak.
A múlt heti jegyakciót ezer szurkoló használta ki, így az FCSB elleni meccsre 3560 értékesíthető jegy maradt, ezeket november 29-től lehet megvásárolni. A jegypénztár csütörtökön, november 29-én 14 és 17 óra között lesz nyitva – tájékoztatott a klub.
A mérkőzést jövő szerdán, december 5-én 20 órától rendezik a sepsiszentgyörgyi stadionban. Addig azonban lesz még a háromszékieknek egy idegenbeli meccsük is, pénteken 17.30-tól az 1. Liga 17. fordulójában a Jászvásári Poli CSM vendégei lesznek.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!