A Sepsiszentgyörgyre idén februárban érkezett francia támadó a mérkőzés 78. percében lőtt húsz méterről védhetetlenül az Astra kapujába. A találat végül három pontot ért a Sepsi OSK-nak.
Sikerével a háromszéki együttes feljött a felsőházi rájátszást jelentő hatodik helyre, három pont az előnye a 7. Astra, illetve öt a 8. Dinamóval szemben.
A megnyert mérkőzést követően Eugen Neagoe higgadtan nyilatkozott. „A fiúk ma bebizonyították, hogy egy erős csoportot alkotnak. Minőségi játékosokról van szó, akik megérdemlik, hogy a bajnokság első hat helyezettje között legyenek. Az Astra ellen mutatott játéknál többre vágyom, meg vagyok győződve arról, hogy többre vagyunk képesek.
A Jászvásári Poli és a FCSB elleni mérkőzésekről Neagoe elmondta, hogy minden találkozó nehéz az 1. Ligában. „Ellenféltől függetlenül mi mindenkivel egyenlő ellenfélként harcolunk. Bebizonyítottuk ezt Craiován és a Viitorulnál is. Idén többet is el tudunk érni, mint az előző évben.”
Annak ellenére, hogy a Sepsi OSK jelenleg a hatodik, felsőházi rájátszást érő helyen áll, a csapat edzője a jövőt tekintve óvatosan fogalmazott.
„Őszintén megmondom, hogy a célunk továbbra is az, hogy bennmaradjunk az 1. Ligában. Természetes, hogy többre vágyunk. A játékosok tudják, milyen értéket képviselnek, ezért is vannak a csapatban.
– tette hozzá.
Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 16. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Astra Giurgiu 1–0 (0–0).
Gólszerző: Tandia (78.).
Bukaresti Dinamo–Medgyesi Gaz Metan 1–1 (0–0).
Gólszerzők: Salomao (90+4.), illetve Trif (77.).
Concordia Chiajna–Kolozsvári CFR 0–1 (0–1).
Gólszerző: Djokovics (23.).
Kiállítva: Culio (90+3., CFR).
Vasárnap
13.30 Dunărea Călărași–Nagyszebeni Hermannstadt
17.30 FC Voluntari–FC Viitorul
20.30 Jászvásári Poli CSM–FCSB
Hétfő
20.30 FC Botoșani–CSU Craiova
Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 9 | 2 | 39–16 | 54 |
| 2. | FCSB | 26 | 14 | 7 | 5 | 49–29 | 49 |
| 3. | Universitatea Craiova | 26 | 13 | 6 | 7 | 43–24 | 45 |
| 4. | Astra Giurgiu | 26 | 11 | 9 | 6 | 36–23 | 42 |
| 5. | FC Viitorul | 26 | 11 | 5 | 10 | 26–27 | 38 |
| 6. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 10 | 7 | 9 | 32–25 | 37 |
| 7. | FC Botoșani | 26 | 9 | 9 | 8 | 31–33 | 36 |
| 8. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 10 | 4 | 12 | 28–38 | 34 |
| 9. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 9 | 5 | 12 | 25–28 | 32 |
| 10. | Bukaresti Dinamo | 26 | 8 | 8 | 10 | 29–37 | 32 |
| 11. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 7 | 10 | 9 | 25–32 | 31 |
| 12. | Dunărea Călărași | 26 | 4 | 12 | 10 | 16–25 | 24 |
| 13. | FC Voluntari | 26 | 4 | 9 | 13 | 30–46 | 21 |
| 14. | Concordia Chiajna | 26 | 4 | 6 | 16 | 19–45 | 18 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!