A sepsiszentgyörgyi labdarúgóklub pénteken hivatalos közösségi oldalán tudatta, hogy a vezetőség döntése értelmében a vasárnap 20 óra 30 perckor kezdődő találkozót a szurkolók ingyenesen tekinthetik meg a helyszínen.
A mérkőzésen viszont csak azok a személyek vehetnek részt, akik a rendezvény előtt legalább tíz nappal, azaz legkésőbb május 20-ig megkapták már mindkét oltásadagot, vagy egy 72 óránál nem régebbi negatív RT-PCR tesztet, vagy egy 24 óránál nem régebbi negatív gyorstesztet tudnak felmutatni.
A szabályzat a kiskorúakra is vonatkozik, ugyanakkor a stadion bejáratnál a mérkőzés napján 16.30 és 20 óra között működni fog egy tesztpont, ahol antigén gyorstesztet lehet majd végeztetni. Ennek ára 30 lej.
A belépés ingyenes, de helyjegy kiváltása kötelező, a személyigazolvány és az érvényes védettségi igazolvány felmutatásával. A találkozóra a jegyeket a május 30-án (vasárnap), a mérkőzés napján 16 óra 30 perctől lehet kiváltani a sepsiszentgyörgyi Városi Stadion bejárata mellett található jegyirodában.
A Sepsi OSK arra kéri azon szurkolóit, akik a 2019/20-as szezonra bérletet vásároltak, és díjmentes jegyet váltottak ki az FC Botoşani elleni bajnoki mérkőzésre, a belépőt gondosan őrízzék meg, mivel ez érvényes lesz a május 30-i találkozóra is.
Felhívják továbbá a szurkolók figyelmét, hogy a stadion területén kötelező a maszk viselése és a másfél méteres távolságtartás. A találkozón nem vehetnek részt a koronavírus-betegségre jellemző tüneteket produkáló szurkolók.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!