Elkezdődött a román labdarúgó 1. Liga. A másodosztályból feljutott háromszéki együttes a 2015/2016-os bajnokság győztesével, az Astra Giurgiuval kezdett. A Sepsi OSK vasárnap délután a múlt szezonban használt játékosok többségével állt pályára, de az újoncok közül is többen lehetőséget kaptak a kezdő tizenegyben: Cristian Oros a védelemben, a litván Linas Pilibaitis a középpályán (őt váltotta Claudiu Herea, aki ugyancsak a nyáron csatlakozott a kerethez), Victoraș Astafei is a középpályán, Patrick Petre pedig a támadósorban.
Jobban kezdtek a hazaiak, az első félidőben Niczulynak többször is nagyot kellett védenie. Térfélcseréig nem született gól, de szünet után nem sokkal betalált az Astra:
Marquinhos beadására ketten is üresen érkeztek, de egyikük sem ért a labdába, ami becsapta a szentgyörgyiek hálóőrét, és már nem tudta hárítani a kapu felé tartó játékszert.
Ezután kiegyenlítetté vált a találkozó, de nagy helyzeteket egyik fél sem tudott kidolgozni, így a hazaiak szerencsés góljukkal begyűjtötték a három pontot.
Bár a bemutatkozó mérkőzésén vereséget szenvedett a Sepsi OSK, a meccsen mutatott játéka bizakodásra ad okot, nem ijedt meg ellenfelétől.
A szurkolókon pedig ezúttal sem múlt semmi, hiszen a népes szentgyörgyi nézősereg mindvégig kitartóan biztatta kedvenceit, még a zuhogó esőben is. A találkozó előtt pedig a székely himnusz sem maradhatott el, először énekelhették el 1. ligás mérkőzésen.
Legközelebb vendéglátóként játszik a Sepsi OSK, ismerős lesz az ellenfele is: július 21-én, pénteken 18.30-kor Brassóban (az Ifjúság Stadionban) azt a Bukaresti Juventust fogadja, mellyel a múlt szezonban kétszer is összecsapott, ugyanis a fővárosiak is idén jutottak fel az élvonalba.
Labdarúgás, 1. Liga, 1. forduló:
Astra Giurgiu–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–0 (0–0),
gólszerző: Marquinhos (50.).
Astra: Iliev – Belu, Bejan, Piotr, Al. Stan – Mrzljiak – Balaure (Gheorghe, 62.), Ioniţă (Nicoară, 80.), Marquinhos, R. Moise (Dandea, 76.) – Le Tallec. Cserék: Lazar, Erico, Chipirliu, Vîlceanu. Edző: Eduard Iordănescu.
Sepsi OSK: Niczuly – Burlacu, Oros, Ursu, Dumbravă – Pilibaitis (Herea, 67.), Ghinga – Astafei (Huiban, 47.), Thiaw, Patrick Petre (Iovu, 85.) – Hadnagy. Cserék: Fejér, Grecu, Damian, Răduţoiu. Edző: Valentin Suciu.
Vezették: Adrian Viorel Cojocaru (Galac), illetve Ovidiu Artene (Vaslui) és Daniel Hulubei (Vaslui).
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!