Hirdetés

Semmiképpen nem fogadják el az alsóházi klubok kérését a ligánál

A Jászvásári Poli jelenleg bennmaradó helyen tartózkodik az alsóházban, de a vezetők tartanak a kieséstől. Archív
Fotó: Pinti Attila

2020. május 17., 13:43

A Román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) egyáltalán nem veszi számításba azt a változatot, hogy berekesszék az élvonalbeli bajnokság alsóházi rájátszását.

2020. május 17., 13:43

Mint ismert, a javaslatot, miszerint a jelenlegi állásnál zárják le a bajnokság alsóházi rájátszását, és ne legyen kieső, a Jászvásári Poli elnöksége terjesztette elő, ezt a play-out hat klubja is aláírta, mindössze a Dinamo és a Sepsi OSK – amelynél egyetértettek ugyan a kezdeményezéssel, de mint utóbb kiderült, nem csatlakoztak a kérvényt elküldött csapatokhoz – nem támogatta a többség akaratát.

Kapcsolódó

A liga részéről nem késlekedett a válasz, Justin Ștefan főtitkár figyelmeztette a klubokat, hogy

a bajnokság alsóházi rájátszásának befagyasztása jelentős anyagi károkat von maga után, és az LPF egyáltalán nem veszi számításba ezt a változatot.

A Digi Sportnak nyilatkozó sportvezető nem tudja elképzelni azt, hogy a szezon végén ne legyen kieső az 1. Ligából, és a pályán kell eldőljön az, mely csapatok búcsúznak az élvonaltól. Justin Ștefan teljesen elítéli a Jászvásári Poli elnökének, Ciprian Paraschivnak a kezdeményezését, mert meglátása szerint a moldvai klubnál tartanak a kieséstől, ezért akarják a jelenlegi állásnál lezárni a bajnokságot.

Ezt azonban semmiképpen nem fogadják el, mert a televíziós közvetítési jogokat birtokló cégnél egyértelműen kijelentették, hogy ha nem játsszák le az összes mérkőzést, több millió eurót veszítenek el.

Egyébként, a Sepsi OSK játékosainak, valamint a szakmai stáb tagjainak a koronavírusteszt eredményei mind negatívak lettek, így a csapat szombattól tizennégy napos edzőtáborba vonult, az érvényben lévő egészségügyi szabályok és korlátozó intézkedések szigorú betartásával végzi a felkészülést.

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Ignacio Heras maradna: az első osztályban akarok játszani ezzel a csapattal

Tovább tart az ünneplés a Sepsi OSK-nál, amely szombaton matematikailag is kiharcolta a visszajutást a Szuperligába. A sorsdöntő összecsapást követően a háromszékiek saját nevelésű játékosa, Batzula Hunor, valamint a gólgyáros, Ignacio Heras is értékelt.

A sportsajtóban Diószegi a sztár, a feljutás mellett Marius Ștefănescu visszatéréséről is cikkeznek

A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.

Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

`
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

Bukovinai szezonzáró: királycsinálók lesznek a háromszéki csapatok a 3. Ligában

A háromszéki csapatok döntenek az 1-es csoport egyenes ágú feljutójáról a 3. Liga utolsó fordulójában, a Sepsi OSK II. a listavezető Cetatea Suceava, míg a Kézdivásárhelyi SE a második helyen álló Șoimii Gura Humorului vendégeként zárja a pontvadászatot.

Feljutott a Corvinullal, válaszút előtt Kilyén Szabolcs

A bajnoki címet szerző csapat tagja volt a szovátai származású labdarúgó a másodosztályban, viszont nagyon kevés lehetőséget kapott. A feljutás után Kilyén Szabolcs maradna a Vajdahunyadi Corvinulnál az élvonalban is, de mérlegelnie kell.

Négy csapat, két kiadó hely: máris ismert az osztályozók időpontja a Szuperligában

Kedden kisorsolták a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bukaresti székházában a Szuperligában maradásért, illetve feljutásért zajló osztályozók menetrendjét. A párosítások már korábban eldőltek, most viszont a pontos program is hivatalossá vált.

Visszavonul a Kolozsvári CFR legendája

A Kolozsvári CFR 40 éves középpályása bejelentette, hogy az FC Argeș elleni pénteki bajnoki lesz pályafutása utolsó mérkőzése. A klub legendája a szurkolóktól is elköszönt, és telt ház előtt búcsúzna el.

Kiderült, hol játssza hazai meccseit a Corvinul: hosszú utak várnak a Sepsi OSK-ra és az FK-ra

Hivatalos közleményben jelentette be a labdarúgó 2. Liga bajnoka, a Vajdahunyadi Corvinul, hogy hol rendezi hazai mérkőzéseit a Szuperliga következő idényében. A döntés a székelyföldi klubokat is érinti, hiszen rájuk így hosszabb kiszállások várnak.

Gólokban és kiállításokban nem volt hiány az Udvarhely körzetiben

Potyogtak a találatok mindenhol, gólzáporos találkozókat játszottak a csapatok. Öt piros lapot mutattak fel a játékvezetők a legutóbbi játéknapon az Udvarhely körzeti focibajnokságban.

Magabiztosan nyert az éllovas Piliske, bajnokot avattak a 6. Ligában

A Tusnádi Piliske magabiztos hazai sikerrel erősítette meg vezető helyét a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában, miközben a Szépvízi MÜ és a Gyimesbükki SE is fontos idegenbeli győzelmet aratott.

Első helyen végzett csoportjában, hazai pályán vívhat negyeddöntőt a Vasas Femina

Megnyerte csoportját és bejutott az U17-es női labdarúgó Elit Liga negyeddöntőjébe a Székelyudvarhelyi Vasas Femina, amely pénteken hazai pályán folytathatja szereplését.

Tavaly kiejtette a Sepsi OSK-t az élvonalból, idén helyet cserél vele a 2. Ligában

Befejeződött a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszása, a hétfő esti utolsó fordulóban eldőlt, hogy másodikként az Unirea Slobozia búcsúzik az élvonaltól.

Az FK Csíkszereda U18-as csapata bronzérmes, az U17-esek negyedikek lettek

Dobogós helyezéssel zárta a szezont az FK Csíkszereda U18-as csapata, bronzérmet szerzett a labdarúgó Ifjúsági Ligában, míg az U17-esek a negyedik helyen végeztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!