
A szombat délutáni mérkőzés első perceit megnyomta a Szeben megyei bajnok, a házigazda Gyergyószentmiklósi VSK játékosai
mintha megijedtek volna az összecsapás tétjétől.
Paltán Roland kapus kézzel ért hozzá egy hazaadott labdába, így a 10. percben a kapu torkából végezhettek el közvetett szabadrúgást a vendégek. Sikerült felszabadítani és ez láthatóan megnyugtatta a gyergyóiakat.
Kiegyenlített játékot láthatott ezután a mintegy 400 néző, köztük 20 Sellenberkről érkezett drukker is. A hazaiak előtt első komolyabb lehetőség a 12. percben adódott, amikor Ilyés lövése zúgott el a kapu fölött.

A 17. percben talpra ugrott a gyergyói közönség,
Ilyés váratlanul ellőtt labdája a kapufáról pattant be a vendégek hálójába.
A 27. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, és a középre berobbanó Armenean egyenlített.
Rögtön a középkezdés után Tankó visszaszerezhette volna a vezetést, de a felső sarokba tartó lövését kitornázta a léc alól a sellenberkiek hálóőre.
A szünetig nem változott az állás,
Țepeș két veszélyes szabadrúgása közül az elsőt a kapus fogta, a másikat egy hátvéd rúgta ki a gólvonalról.
A félidő végén a vendégkapus ismételte meg azt ami a 10. percben a gyergyói hálóőr tett: kézzel fogott egy hazaadást. Ilyés lövése azonban elakadt a gólvonalon álló sorfalban. Mindjárt ezt követően Tankó törhetett egyedül a kapura, de az elévetődő kapust találta el.

A második félidő megkezdése után azonnal vezetést szerzett Sellenberk.
Egy a középpályán történt rossz passz vezetett a gólhoz. A gól megzavarta a hazaiakat, több komoly hiba következett egymás után, kevésen múlt, hogy nem ért el újabb találatot a Szeben megyei együttes.
A rossz időszak aztán gyergyói egyenlítéssel zárult,
Ilyés remek átadását értékesítette Szőcs. A 2–2-vel nem volt elégedett a Gyergyószentmiklósi VSK, kitámadtak a hazaiak, miközben a vendégek egyre többször fetrengtek a pályán, húzva az időt, és kizökkentve a gyergyóiakat a ritmusból.
A vége előtt tíz perccel eldőlt el a mérkőzés, egy kontra végén talált be a Viitorul, és erre már nem jött újabb válasz.
A Gyergyószentmiklósi VSK 2–3-as hátrányból várhatja a visszavágót. Mivel a sellenberki pálya nem alkalmas a mérkőzés megrendezésére, így a találkozót Nagydisznódon rendezik jövő szombaton 17.30-tól.

A Szeben megyeiek előnyben vannak ugyan, de
a látottak alapján nincs ok arra, hogy a gyergyóaik lemondjanak a feljutás reményéről.
Két nagyon egyforma játékerejű csapat újabb találkozóján akár fordított eredmény is születhet, ahogy ezen a meccsen is benne volt a játékban a gyergyói siker.
Labdarúgás, 3. Liga-osztályozó, odavágó:
Gyergyószentmiklósi VSK–Sellenberki Viitorul 2–3 (1–1),
gólszerzők: Ilyés Róbert (17.), Szőcs László (55.), illetve Marius Armenean (27.), Călin Trohin (47., 82.).
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!