A székelyföldi együttesről a szövetség honlapja megjegyezte, hogy már az előző szezonban jelezte szándékát, hogy feljusson az élvonalbeli bajnokságba. A csíki csapat osztályozót játszott a Bukaresti Dinamo ellen a feljutásért, amelyet összesítésben 2–0-ra elveszítettek. Ennek ellenére főként a visszavágón megmutatták, hogy képesek helytállni magasabb szinten is.
A 2024–2025-ös szezonban Ilyés Róbert tanítványai villámrajtot vettek, és már az első fordulók után a 2. Liga tabellájának élére álltak. A
téli szünetben a csíkiak vezetik a bajnokságot 41 ponttal, néggyel megelőzve a második helyezett Bukaresti Steauát.
Az FK játékosai eddig 33 gólt szereztek, ezzel a legjobb támadósorral rendelkeznek, és mindössze egyetlen vereséget szenvedtek el 16 forduló alatt.
A 2024-es naptári évben a csíkszeredai csapat 31 mérkőzést játszott, ezalatt 62 pontot gyűjtöttek, ami pontosan 2 pontot jelent átlagban meccsenként, ez az arány a 3. helyre rangsorolja őket ebben a kimutatásban.
Összehasonlításképpen: saját stadionjuk valóságos erődítménynek bizonyult. A 16 otthon játszott mérkőzésükből nem kevesebb mint 40 pontot szereztek.
Az Unirea Slobozia a 2023–2024-es idény végén története során először jutott fel Románia első osztályú labdarúgó-bajnokságába. Ráadásul, a Ialomița megyei csapat megnyerte a 2. Liga trófeáját is.
Az Adrian Mihalcea által irányított együttes az összegyűjtött adatok alapján ebben az esztendőben a második helyen áll a másodosztály pont/meccs mutatójában.
Ez a tény talán normálisnak tűnhet, de a Slobozia csupán az előző szezon második felében játszott a 2. Ligában:
a téli szünet utáni hátralévő alapszakaszbeli fordulókban, valamint a felsőházi rájátszásban.
A csapat csupán 14 mérkőzésen lépett pályára, ami jóval kevesebb, mint a listán szereplő másik két csapat meccsszáma.
A 14-ből hétszer hazai pályán, hétszer idegenben játszott, ezeken 14, illetve 15 pontot szereztek, ami összesen 29 egységet jelent. A pont/meccs arányt tekintve ezzel a Slobozia 2024-ben 2,07 pontot gyűjtött mérkőzésenként.
A Bukaresti Steaua a mezőnyben az egyedüli gárda, amely a 2024–2025-ös szezonban még veretlen.
A Daniel Oprița által irányított fővárosiak 10 győzelmet és 7 döntetlent összesítettek az eddigi 17 mérkőzésen.
A bukaresti együttes a 2. Liga azon csapata, amely ebben a naptári évben a legtöbb pontot szerezte átlagban mérkőzésenként.
Ebben az esztendőben a Steaua összesen 27 mérkőzést játszott a bajnokságban, ezeken 59 pontot gyűjtöttek. Szinte ugyanolyan jól teljesítenek otthon és idegenben is, hiszen 14 kiszálláson 32, míg az otthon megrendezett 13 találkozón 27 pontot szereztek, ezzel az átlaguk 2,18 pont/meccs.
Amióta feljutottak a másodosztályba, a bukarestiek az előző idényben először játszottak az alsóházban. Azonban a jelenlegi szezonban nagyon közel állnak ahhoz, hogy matematikailag is bebiztosítsák helyüket a felsőházban, viszont ott mindhiába fognak játszani, hiszen továbbra sincs feljutási joguk.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!