HIRDETÉS

Saját kezében a sorsa, a csapatmenedzser szerint felsőházba jut a Székelyudvarhelyi FC

A székelyudvarhelyi együttesnél bíznak abban, hogy a szezon végén elérik a kitűzött célt
Fotó: László Ildikó

2023. december 13., 11:54

A labdarúgó 3. Ligában felsőházi rájátszást jelentő negyedik helyen tölti a téli szünetet a Székelyudvarhelyi FC. László Zsolt csapatmenedzserrel összegeztük az őszi teljesítményt és próbáltunk jóslatokba bocsátkozni a folytatást illetően.

2023. december 13., 11:54

Az alapszakaszból mindössze három forduló maradt tavaszra, az 5-ös csoportban negyedik SZFC-nek pedig eléggé nehéz a sorsolása, hiszen március közepén a 8. helyezett Viitorul Curiţa otthonában kezd, majd Székelyudvarhelyre látogat a 3. Barcarozsnyó, végül a jelenlegi éllovas Zernyesten zárja az alapszakaszt.

A felsőházi szereplésre egyedül még az ötödik Brassói Kids Tâmpának van matematikai esélye, két ponttal van lemaradva az SZFC-től, míg a hatodik Kézdivásárhelyi SE már tíz egységnyire van az udvarhelyiektől. A Kids épp a KSE-t fogadja az első tavaszi fordulóban, ezután az utolsó előtti Tatranghoz látogat, majd a sereghajtó Brassói SR Municipalt fogadja.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Összegezve az őszi szezont, a tizenöt forduló alatt az SZFC 8 győzelmet aratott, négy döntetlen mellett háromszor vereséget szenvedett. Védelme a legjobb a csoportban, hiszen a Câmpulunggal együtt mindössze tíz gólt kapott. Támadósora negyedik legjobb a szériában (26 szerzett gól), az éllovas Zernyest közel kétszer annyi találatot lőtt (50).

Lucian Nicolau vezetőedző tanítványai három győzelemmel kezdték a szezont, ezeken a mérkőzéseken még gólt sem kapott az SZFC. Ezután azonban egy hétmeccses hullámvölgy következett (egy győzelem, négy döntetlen, két vereség, négy szerzett, nyolc kapott találat), emiatt pedig kiszorult a felsőházi rájátszást jelentő helyekről.

A csapat talpra állt, az utolsó öt meccsén négy győzelmet aratott és egyedül Câmpulungon kapott gólt és egyben szenvedett vereséget.

László Zsolt csapatmenedzser szerint a hullámvölgyben sokszor elkerülte a szerencse is az SZFC-t. „Ha hazai pályán Câmpulungtól nem kapjuk azt a nagy potyagólt, legalább döntetlent játszottunk volna velük, Zernyesttel szemben pedig a hajráig 2–0-ra vezettünk, onnan egyenlítettek ki. Kézdivásárhelyen egészen a 97. percig vezettünk, akkor kaptuk a döntetlent jelentő gólt büntetőből. Ha ezeken a meccseken elhullatott pontokat összegyűjtöttük volna, az első helyen töltenénk a téli szünetet, de ilyen a foci” – kezdte az összegzőt László Zsolt.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A csapatmenedzser hangsúlyozta, hogy a Székelyudvarhelyi FC-nek a 3. Liga mezőnyének egyik legjobb középpályája van:

Simóval, Gavîrlițăval és Györgyivel sokszor megállíthatatlanok vagyunk támadásban. Az őszi szezonban több játékos is nagyon jól teljestett, ám vannak olyanok is, akik sajnos csalódást keltettek. Ennek szerintem lesznek következményei. Az év vége előtt összeül a klub vezetősége az edzői stábbal, kiértékeljük az őszt és döntünk a hogyan továbbról”.

A csapatmenedzser kiemelte, hogy a szezon során két 2006-os születésű, saját nevelésű játékos is bemutatkozott a felnőttek között, Imets Ádám és Fosztó Máté, illetve a 2005-ös Farkas Nándor.

László Zsolt szerint habár a Kids sorsolása könnyebbnek tűnik, az SZFC van annyira jó csapat, hogy kiharcolja a felsőházi rájátszást. „A sorsunk a saját kezünkben van. A Kids elleni 2–0-val megmutattuk, hogy jobb csapat vagyunk, mint ők, megérdemelten kerültünk eléjük. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy időjárástól függetlenül kijárnak meccseinkre, nagyon fontosak nekünk” – zárta a beszélgetést László Zsolt.

A labdarúgó 3. Liga a tervek szerint március 9-én folytatódik.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Többször is beintett a szurkolóknak, most lelép a Sepsi OSK kegyvesztett támadója

Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.

„Néhányan még mindig nem fogták fel, hogy a 2. Ligában vagyunk” – Burcă ultimátumot küldött a Sepsi OSK öltözőjébe

Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.

Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

`
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

3. Liga: a Hargita megyeiek a moldvai, a kovásznaiak a munténiai csoportban

A Román Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta a labdarúgó 3. Liga következő idényének mezőnyét, az új formátumú kiírásban 96 csapat küzd a másodosztályba való feljutásért. A székelyföldi csapatok kemény csoportba kerültek.

Felkészülési mérkőzésen vágott vissza az SZFC Gyergyónak a kupabúcsúért

A Székelyudvarhelyi FC kedd délben felkészülési mérkőzésen magabiztos, 4-0-ás győzelmet aratott a szintén 3. ligás VSK Gyergyószentmiklós ellen.

Továbbra is titok a 3. Liga mezőnyének összetétele, csütörtökön azért sorsolnak

A Román Labdarúgó-szövetség csütörtökön sorsolja a 3. Liga következő szezonjának menetrendjét. Az új formátum ismert, a mezőny viszont továbbra sem.

Fiatalokat teszteltek, egymással hangolt a Székelyudvarhelyi FC és a Sepsi OSK II.

Felkészülési mérkőzést játszott egymással szerdán délelőtt a labdarúgó 3. Liga augusztus végi rajtjára hangoló Székelyudvarhelyi FC és a Sepsi OSK II. a városi stadionban.

Versenynaptár van, csoportösszetétel még nincs a 3. Ligában

Két kört lejátszottak a labdarúgó Román Kupában, onnan lehet kikövetkeztetni, hogy mely együttesek lesznek ott a harmadosztályban. Székelyföldet négy klub képviseli, ők még várják csoportbeli ellenfeleiket.

Egyre izmosabb lesz a Székelyudvarhelyi FC középpályája

Újabb hangzatos nevet jelentett be a Székelyudvarhelyi FC, a 3. ligás labdarúgóklub közösségi oldalán adta hírül, hogy Savin Cătălin ismét a csapat tagja lett.

Székelyudvarhelyen folytatja Fülöp István

A több idényt az élvonalbeli együtteseknél eltöltő, így nagy tapasztalattal rendelkező Fülöp István a Székelyudvarhelyi FC-nél folytatja pályafutását – jelentette be szerdán a 3. ligás klub.

A szünetig jól tartotta magát az SZFC a Sepsi OSK vendégeként

Dupla felkészülési meccset játszott a labdarúgó 2. Liga jövő hétvégi rajtjára hangoló Sepsi OSK, szombaton előbb a másodosztályban újonc Besztercei Gloriát, majd a 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-t fogadta.

Legjobbjai nélkül maradt a Sepsi OSK farmcsapata: teljes fiatalítás várható

A harmadosztályos labdarúgócsapatok elkezdték a ráhangolódást az augusztus végi szezonrajtra, nincs ez másként a megfogyatkozott kerettel rendelkező Sepsi OSK farmcsapatánál sem, ahol már egy hete tart az aktivitás.

Augusztus elején rajtol a 2. Liga, a hónap végén pedig az átszervezett 3. Liga

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága jóváhagyta a 2. és 3. Liga 2025–2026-os idényének versenynaptárát. A másodosztály augusztus elején, a harmadosztály a hónap végén rajtol.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!