A botrány még novemberben robbant ki, amikor napvilágot látott, hogy az akkor még az élvonalban szereplő Bukaresti Metaloglobus több játékosa és stábtagja is fogadásokon vehetett részt.
Az ügy különösen súlyos része volt, hogy egyes fogadások a saját csapatuk ellen irányulhattak, a játékosok pedig a klub masszőrén keresztül tehették meg a téteket.
Mintegy hat hónapig zajlott a vizsgálat, ennek első eredményeként Bogdan Codruț Crăciun korábbi masszőr, Mihai Alexandru Toader kapusedző és Cristian Nicolae Nedelcovici kapus kapott büntetést.
A három érintettet 8 hónaptól két évig terjedő eltiltással sújtották, a pénzbírságok pedig 100 ezer és 200 ezer euró között mozognak.
A vizsgálat egyik középpontjában a Metaloglobus–Galaci Oțelul 0–4-es mérkőzés állt. A találkozóval kapcsolatban olyan információk is napvilágot láttak, amelyek szerint a csoport 10 ezer eurót tett arra, hogy a Metaloglobus legalább két gólt kap az első félidőben.
Az ügy később tovább dagadt, miután a klub korábbi masszőre több súlyos állítást is megfogalmazott. Azt mondta, azért érkezett a csapathoz, hogy olyan információkhoz jusson, amelyek segítségével növelheti a fogadások megnyerésének esélyét.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Ott szeretné lezárni pályafutását, ahol elkezdte. A 39 éves Mihalcea Andrei a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapatához tért vissza, emellett edzőként is segíti a helyi utánpótlást.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!