A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) csütörtökön, november 5-én jelentette be, hogy Creța megkapta a FIFA engedélyét a szövetségváltásra. A támadó a német U16-os és U17-es válogatottban összesen 18 alkalommal szerepelt, és öt gólt szerzett. A román szövetség közlése szerint ő az első olyan utánpótlás-válogatott labdarúgó, aki a top 5 bajnokság valamelyik országának korosztályos nemzeti csapatában való szereplés után Romániát választotta.
Creța 2008 áprilisában született Kolozsváron, de kétéves kora óta Németországban él. A labdarúgást Kirchardtban kezdte, majd 2024-ben került a Hoffenheim akadémiájára. Jelenleg a német U19-es bajnokságban szerepel, ahol kilenc mérkőzésen kilenc gólt szerzett. Az UEFA Ifjúsági Ligájában két találkozón kétszer volt eredményes. A támadó 2025-ben a német U19-es válogatottal az Európa-bajnokságon is részt vett.
A FIFA jóváhagyása után Creța már a román válogatottban is szerepelhet. A ProSport információi szerint a játékos a román U18-as együttesbe kaphat meghívót, amelyet Mircea Diaconescu irányít. Creța középcsatárként és a támadósor szélein is bevethető.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!