Hirdetés

Románia vébéálma távoli, még a fogadóirodák sem bíznak benne

Két lábbal a földön maradni – nem jósolnak sok esélyt a válogatottnak
Fotó: frf.ro

A statisztikai mutatók, a hazai fogadóirodák szorzói és a pályán mutatott teljesítmény egyaránt arra utalnak: a román válogatott számára a világbajnoki szereplés kiharcolása a csodával határos lenne.

Románia vébéselejtezős csoportja harmadik helyén végzett, ám mivel korábban megnyerte csoportját a Nemzetek Ligájában, így azon a vonalon odaért a vébépótselejtezőre.

A sorsolásnál kiderült, hogy a C ágra került, jövő év márciusában az elődöntőben a törökökkel találkozik idegenben, a bravúrral felérő továbbjutás esetén a Szlovákia–Koszovó párharc győzteséhez látogat.

Hirdetés

A Football Meets Data statisztikai oldal esélylatolgatást tett közzé. Számításaik szerint a román válogatottnak mindössze 17% esélye van megverni a törököket, ez nagyjából 5,9-es szorzót jelentene, ami nagyjából egybeesik a fogadóirodák által meghatározott 5,5–5,8-as szorzóknak.

Kapcsolódó

Arra, hogy a törökök legyőzése után a döntőben is győzzön Románia és ezzel kijusson a vébére, az FMD már 6 százalék esélyt lát, ami nagyjából 16-os szorzó. A Betanónál azért nem ennyire borúlátóak, ott 10-szeres szorzót ér, ha a válogatott kijut (10%), a Casa Pariurilor viszont nemrég emelte meg a szorzóját, egyenesen 26-osra (!), ami mindössze 4%-ot jelent.

Ekkora szorzót általában pontos eredményre szoktak adni a fogadóirodák (3–0, 4–1), vagy két topcsapat közti meccsre, amikor az egyik nagyon megveri a másikat, esetleg teniszben, amikor a világranglistán 150-en kívüli játékos győz le egy top10-est.

Tehát nem elképzelhetetlen, de elég kicsi a valószínűsége.

A Betanónál a románok kijutásáért tízszeres pénzt fizetnek, míg náluk az észak-macedónok kvalifikációja jelentené a legnagyobb meglepetést, 15-szörös szorzóval. Itt olasz, lengyel, török és dán kijutást várnak.

Kapcsolódó

A Casa Pariurilornál lehet fogadni arra is, hogy melyik válogatott nem jut ki a vébére – a felsorolásból érdekes módon hiányzik Wales –, a többi 15 együttes közül egyedül Romániára nem lehet azt fogadni, hogy elbukja a pótselejtezőt. Náluk a legnagyobb eséllyel az olaszok, a svédek, a törökök és a dánok pályáznak a kijutásra.

Míg az albánoknak (1,03-as odds), a koszovóiaknak (1,03), az íreknek (1,08) és az észak-macedónoknak (1,03) sem jósolnak sikeres pótselejtezőt.

Visszatérve az FMD-hez, ők az A ágon az olaszok (48%) és a walesiek (38%) kijutását várják, a bosnyákoknak 9, az észak-íreknek pedig mindössze 5 százalékot adnak.

A D ágon Dánia (46%) vezet Csehország (34%) előtt, a magyarokat kiejtő íreknek 17%, míg az észak-macedónoknak mindössze 4 százalékot adnak – a mezőnyben ez a legalacsonyabb érték.

A B ágon viszont érdekesebbek a mutatók, hiszen itt az ukrán (42%) és a lengyel (31%) kijutásra látják a legnagyobb esélyt, míg a svédek (14%) és az albánok (12%) nagyjából egy szinten vannak. Ebben azért nagyban közrejátszott az, hogy Gyökeresék a selejtezők során mindössze két pontot szerezve csoportjuk utolsó helyén végeztek, és ők is az NL-ágon jutottak tovább.

Kapcsolódó

De ezek csak számok, százalékok és statisztikai mutatók, ahogy a mondás is tartja: a labda kerek és minden a pályán dől el, azaz 2026. márciusának végén.

Labdarúgó-világbajnokság, európai pótselejtező

A ág, elődöntő (március 26.): Olaszország–Észak-Írország és Wales–Bosznia-Hercegovina. Döntő: (március 31.): Wales/Bosznia-Hercegovina–Olaszország/Észak-Írország.

B ág, elődöntő (március 26.): Ukrajna–Svédország és Lengyelország–Albánia. Döntő: (március 31.): Ukrajna/Svédország–Lengyelország/Albánia.

C ág, elődöntő (március 26.): Törökország–Románia és Szlovákia–Koszovó. Döntő (március 31.): Szlovákia/Koszovó–Törökország/Románia.

D ág, elődöntő (március 26.): Dánia–Észak-Macedónia és Csehország–Írország. Döntő: (március 31.): Csehország/Írország–Dánia/Észak-Macedónia.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Jól ismeri ellenfelét az Európa-liga rájátszásában a Ferencváros

A bolgár Ludogoreccel játszik a nyolcaddöntőbe jutásért a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Európa-liga rájátszásában.

A legrosszabbkor bukta el veretlenségét az FTC, az FCSB számára véget ért az Európa-liga

Az Európa-liga főtáblájának zárófordulójában az FCSB és a Ferencváros sorsa is eldőlt: a bukarestiek hiába harcoltak ki döntetlent a Fenerbahce ellen, míg a magyar regnáló bajnok a legrosszabb pillanatban szenvedett vereséget.

Amire nincsenek szavak: szurkolói tragédiák a lelátón és azonkívül

Az egész országot megrázta a hír, miszerint hét görög, PAOK-szurkoló közlekedési balesetben elhunyt Temes megyében. A futballtörténelem nem mentes a tragédiáktól, a balesetek mellett a stadionkatasztrófák is szedik az áldozatokat.

Marius Corbu a Ferencváros játékosa – hivatalos

A Ferencváros hétfőn késő délután a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a magyar-román kettős állampolgársággal rendelkező Marius Corbut.

Chivu csapatának meccsén bíráskodik Kovács István a BL-ben

Újabb megbízatást kapott Kovács István a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján, az utolsó fordulóban a Borussia Dortmund és az Inter párharcát vezeti.

A Ferencvároshoz igazolhat Marius Corbu

Sajtóértesülések szerint megszületett az egyezség a ciprusi APOEL és a Ferencváros között, így Marius Corbu a magyar bajnoknál folytathatja, amely hamarosan hivatalosan is bejelenti a leigazolását.

Hazai közönség előtt játszanak barátságos meccseket tavasszal a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott Szlovéniával és Görögországgal játszik barátságos mérkőzést márciusban.

Őrzi veretlenségét az FTC, simán kikapott Zágrábban az FCSB

Hét forduló elteltével továbbra is veretlen a Ferencvárosi TC a labdarúgó Európa-liga főtábláján, míg az FCSB nem tudta borítani a papírformát, és vereséget szenvedett a Dinamo Zagreb otthonában.

Az isztambuli katlanban fújja a sípot Kovács István

Újabb érdekfeszítő párharcra delegálták a nagykárolyi játékvezetőt a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján.

Bucsi Imre László: az ember, amikor kimegy a pályára zászlóval a kezében, felelősséget vállal

Közel 20 esztendeje bíráskodik, 14 éve pedig a román élvonalban tevékenykedik a sepsiszentgyörgyi Bucsi Imre-László partjelző. A civilben testnevelő tanárként dolgozó háromszéki bírót kérdeztük hivatásáról, annak árnyoldalairól és élményeiről.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!