HIRDETÉS

Román Kupa: székely és Maros megyei együttesek közötti derbi az első fordulóban

A bajnokságban rendre pikáns csatát vívnak egymással, valószínűleg így lesz a kupában is
Fotó: Daczó-Hodor Barna

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a 2024–25-ös Román Kupa első fordulójának programját, a csapatok földrajzi elhelyezkedése szerint alakították ki a párosításokat. Mikor játszanak a székelyföldi együttesek?

Négyen már az első fordulóban pályára lépnek, a Székelyudvarhelyi FC idegenben, a Kézdivásárhelyi SE vendégeként játszik, míg a Marosvásárhelyi SE a Szászrégeni Avântul vendége lesz. A mérkőzéseket szerdán, július 31-én, szerdán 17.30-tól rendezik.

HIRDETÉS

A Román Kupa első fordulójában összesen 76 csapat szerepel és 38 mérkőzést rendeznek: itt csatlakozik a regionális döntők hét győztese, a 3. Liga előző szezonjának alsóházi rájátszásából 54 csapat, a felsőházból pedig 15 (kilenc negyedik helyezett, és hat harmadik).

A második kört augusztus 7-én rendezik, itt 68 együttes lesz érdekelt a 34 találkozón. A továbbjutott 38 gárda mellé csatlakozik a felsőházból a négy legjobb harmadik helyezett, a rájátszás első két helyén végzett, de a 2. Ligába fel nem jutott 14 csapat, a 2. Ligából kiesett négy klub, a másodosztályba feljutott hat újonc – köztük a Nyárádtői Unirea –, és a 2. Liga alsóházi rájátszás csoportjainak két ötödik helyezettje.

Egy hétre rá következik a harmadik forduló, itt 24 párharcot rendeznek: a 34 továbbjutó mellé csatlakozik a másodosztályból 14 csapat, köztük az FK Csíkszereda is.

A csoportkör előtti utolsó fordulót, a rájátszást, augusztus 28-ra időzítette a szövetség. Ezen a szinten tizenhat mérkőzés lesz, a harmadik fordulóból továbbjutott 24 csapat mellé csatlakozik a Szuperliga alsóházi rájátszásának 3.–6. helyezettje, az élvonalba feljutott két együttes, illetve a két osztályozó győztese.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

`
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Erdővidéki győzelem Székelykeresztúron

Elkezdődött a 2025–2026-os labdarúgó Román Kupa regionális szakasza, amelyben a három székelyföldi megye – Hargita, Kovászna és Maros – egy csoportba kerültek. A szerdai nyitómérkőzésen a bardóciak három ponttal távoztak Székelykeresztúrról.

Bardoc a kupagyőzelemmel vigasztalódhatott

Idén sem maradt trófea nélkül Bardoc együttese. A 2023-ban és 2024-ben szerzett bajnoki címeket követően magabiztosan nyerte a Kovászna megyei labdarúgó Román Kupa döntőjét.

Ketten maradtak talpon, ők vívják a kupadöntőt Kovászna megyében

A szerdai elődöntős párharcokat követően kialakult a Kovászna megyei kupadöntő párosítása: pénteken Bardoc és Kovászna küzd meg a trófeáért a zágoni futballpályán.

Összesorsolták a három székelyföldi megye kupagyőztesét

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) szerdán kisorsolta a Román Kupa 2025–2026-os idényének párharcait a regionális szakaszban. A székelyföldi megyék azonos csoportban küzdenek a továbbjutásért.

Az újdonsült bajnok és a címvédő is búcsúzott a kupakiírástól Kovászna megyében

Meglepetésekből nem volt hiány a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei szakaszának második körében, ahol búcsúzott az újdonsült bajnok Zágon, illetve a kiírásban címvédő Árkos is.

Gyorsított ütemben avatnak győztest a Kovászna megyei kupasorozatban

A bajnokság lejártával a Román Kupa megyei szakasza szerepel terítéken a háromszéki futballéletben, a szerdán és csütörtökön lejátszott első fordulót követően pénteken kisorsolták a második kör párosításait.

A kupát is elhódította az ASA, jöhet az osztályozó

A negyedosztályú bajnokság után a Román Kupát is megnyerte Maros megyében a Marosvásárhelyi ASA, amely hétvégén a labdarúgó 3. Ligába jutásért zajló osztályozón érdekelt.

Mindent vitt a Székelykeresztúri Egyesülés, a bajnoki serleg után a kupát is a magasba emelhette

A bajnokság mellett a kupakiírást is a Székelykeresztúri Egyesülés nyerte Hargita megyében. A döntőben a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz nem találta ellenük a fogást, minden eldőlt a pihenőig.

Villanyfénynél adják át a kupát a Hargita megyei győztesnek

Előzetesen szombatra ütemezték be, a pálya elfoglaltsága miatt csütörtök este játsszák a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának döntőjét.

Fordítás Gyimesbükkben, gólzápor Keresztúron – eldőlt a kupadöntő párosítása

Szerdán Gyimesbükk és Székelykeresztúr adott otthont a jövő évi Román Kupa Hargita megyei szakaszának elődöntőinek. A hatfordulós sorozat végjátékához érkezett, két 4. ligás csapat jutott tovább, a döntő helyszínéről és időpontjáról később döntenek.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!