Összesen kilenc párharcot rendeztek a szerdai játéknapon a kupasorozat tizenhatoddöntőjében, öt élvonalbeli és négy másodosztályú csapat harcolta ki a továbbjutást.
A székelyföldi együttesek közül a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nak sikerült bejutnia a legjobb tizenhat közé, idegenben győzte le a Konstancai Farult, míg az FK Csíkszereda méltó ellenfele volt hazai pályán a Chindia Târgovișténak, de a meglepetés elmaradt.
Összejött a bravúr viszont a másodosztályú FC Buzău csapatának, amely a 90. percben egyenlített, majd a hosszabbításban kiejtette az élvonalban sereghajtó Academica Clinceni-t.
Az esti mérkőzésen a 3. ligás Vajdahunyadi SK az FCSB-t fogadta, és sokáig úgy tűnt, hogy a fővárosi gárda könnyedén jut a következő fordulóba, hiszen 3–0-ra is vezetett. A második félidőben azonban váratlanul visszaesett a teljesítménye, a lelkesen játszó és nagyot küzdő házigazdák ezt kihasználva kiegyenlítettek, és kiharcolták a hosszabbítást. Ennek elején aztán az FCSB két gyors góllal hamar lezárta a továbbjutás kérdését.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!