A kolozsvári származású szakember a múlt hónap elején csatlakozott a Marosvásárhelyi SE-hez, amikor a csapat edzőváltáson esett át, és az első hat mérkőzése után mindössze egy ponttal az utolsó helyen állt a bajnokság 9-es csoportjában. Mészáros Alpár elmondása szerint érkezése után azt tapasztalta, hogy egy jó keret van Vásárhelyen, amely nem érdemli meg azt, hogy sereghajtó legyen. „Vannak olyan helyzetek egy klubnál, amikor semmi sem megy, nem tudom, mi történt az első hat fordulóban, lehet balszerencse vagy pechük is volt” – mutatott rá.
Mint megjegyezte, a magyarországi Sütő Szilárd vezetőedző távozása után a háttérből ő irányította a csapatot négy meccsen keresztül, a felkészülésért azonban Fekete Károly kapusedző is felelt, aki egy hónapig megbízott tréner volt.
Én már a fociban annyit láttam és átéltem, hogy ez a helyzet nem volt újdonság számomra. Egy sokkra volt szükség a csapatnál azért, hogy valami induljon el. Minden változás valami újat hoz, örvendek, hogy a mi tapasztalatunk nagyban segített az együttesen” – jegyezte meg Mészáros Alpár, aki korábban négy és fél évig a Székelyudvarhelyi FC-nél tevékenykedett, ahol eleinte vezetőedző, aztán pedig szakmai igazgató volt.
A közös munkának meglett az eredménye, a hetedik játéknapon megszerezték az első győzelmüket, 4–1-re nyertek idegenben a Kolozsvári Viitorul ellen, majd újabb pontokat szereztek, csak a Besztercei Gloriától kaptak ki, amely a legjobb gárdának számít a csoportban.
„Közben edzőkeresésben is voltunk, nagyon sok trénerrel felvettem a kapcsolatot” – folytatta Mészáros Alpár.
De a tárgyalások megrekedtek, a legnagyobb probléma ugyanis az volt, hogy a csapat az utolsó helyen állt, sokan ezért is utasították vissza a klubot.
Végül Flavius Sabăura gondoltak, akit éppen abban az időszakban menesztettek a Nyárádtői Unireától, viszont jó választásnak bizonyult. Már a hivatalos kinevezése előtt is segédkezett a csapat felkészítésében, éppen volt együttese ellen, és vendégként 1–0-ra győztek is a megyei rangadón.
A Marosvásárhelyi SE egyértelmű formajavulást mutatott, sorozatban három mérkőzést nyert meg, ezzel felzárkózott a középmezőnybe. Kérdésünkre, hogy még elérhetőnek tartják-e a felsőházi rájátszásba jutást, Mészáros Alpár úgy válaszolt,
ahhoz, hogy erre tavasszal esélyük legyen, az idei három találkozót meg kell nyerjék.
Legközelebb pénteken 14 órától hazai pályán játszanak a második helyezett Medgyesi SK ellen, majd két kiszállás következik a Szászrégeni Avântul és a Gyulafehérvári CSU otthonában. „Amennyiben viszont ez nem jön össze, akkor nem azért van, mert a csapat most nincs rendben, hanem mivel a szezon elején az első hat meccs elment” – közölte a szakmai igazgató.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Besztercei Gloria Beszterce | 12 | 8 | 3 | 1 | 29-9 | 27 |
2 | Medgyesi SK Medgyes | 12 | 7 | 3 | 2 | 15-7 | 24 |
3 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 12 | 6 | 3 | 3 | 19-9 | 21 |
4 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 12 | 6 | 3 | 3 | 18-12 | 21 |
5 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 12 | 5 | 2 | 5 | 17-23 | 17 |
6 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 12 | 4 | 4 | 4 | 14-18 | 16 |
7 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 12 | 4 | 2 | 6 | 21-20 | 14 |
8 | Alsógáldi Industria Alsógáld | 12 | 1 | 6 | 5 | 14-23 | 9 |
9 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 12 | 1 | 5 | 6 | 12-17 | 8 |
10 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 12 | 1 | 3 | 8 | 7-28 | 6 |
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!