A 28. játéknap rangadóján, pénteken délután hat órakor a harmadik helyezett Nagybányai Minaurt fogadja az FK Csíkszereda. Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője nagyon nehéz mérkőzésre számít.
„Minden bizonnyal nehezen fogják adni a bőrüket, de mi mindent megteszünk a győzelem érdekében, a három pont megszerzése a célunk.
Kisebb sérülésekkel küszködött egész héten Soufiane, Aszalos, Mitra és Casiadi, pályára lépésük kérdéses.”
A Székelyudvarhelyi FC Nyárádszeredában lép pályára, házigazdája a 3. Ligától már búcsúzott Marosvásárhelyi MSE lesz.
„A tavaszi szezon kezdete óta mind kemény meccseink voltak, és most sem lesz másképp. Sajnos olyan mérkőzéseken buktunk el, amelyeken megszereztük a vezetést, ám a további helyzeteinket nem értékesítettük.
A legnagyobb ellenfél a fáradtság lesz, mindkét csapatnak. A fiúk fel vannak készülve, akarják a győzelmet, ezt azonban a pályán is bizonyítaniuk kell” – mondta Mészáros Alpár, az SZFC edzője.
Tisztességes eredményre törekednek a marosvásárhelyiek, ám Hajnal Gyula edző szerint még nehezebb helyzetben vannak, mint korábban: „Kemény mérkőzésünk volt hét közben Désen, melynek következtében több játékosunk kidőlt, és pénteken nagyon kérdéses a játékuk. A csapatkapitány Mircea Ungur, Dan Velichea és Balázs Szabolcs sérüléssel küszködik, Török Szabolcs és Tiberiu Petriș pedig eltiltását tölti.
Labdarúgó 3. Liga, 28. forduló, pénteken 18 órától
FK Csíkszereda–Nagybányai Minaur,
Besztercei Gloria–Dési Unirea,
Marosvásárhelyi MSE–Székelyudvarhelyi FC,
Tordai Arieșul–Radnóti SK,
Kolozsvári Sănătatea–Kolozsvári CFR II.,
Szászrégeni Avântul–Lénárdfalva;
szombaton 18 órától
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Medgyesi Gaz Metan II.,
Tasnádi Unirea–Szászhermányi FC.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Szerződést bontott vezetőedzőjével a labdarúgó Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani, a Törökországban edzőtáborozó együttes közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól.
Zajlik a labdarúgó Szuperliga tavaszi szezonjára a keret kialakítása a Sepsi OSK-nál, míg a fiúk Törökországban edzőtáboroznak, addig újabb és újabb lehetséges érkezőkről lehet hallani.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!