Nagy átalakuláson ment keresztül a két csapat a nyári szünetben, az UTÁ-nál szinte a teljes keret kicserélődött, míg a CFR-nél az olasz szakvezető, Andrea Mandorlini feladata, hogy a távozott alapembereket megfelelően pótolva bajnokesélyes együttest kovácsoljon.
A péntek esti mérkőzésen mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek az első félidő közepéig, de a hazaiaktól a szlovák Fabry, a vendégektől a spanyol támadó Betancor lövése is elkerülte a kaput.
A vezetést a 27. percben az UTA szerezte meg, amikor a ghánai származású olasz csatár, Cooper a tizenhatos közeléből védhetetlenül lőtt Sava kapujába. Két percig sem örülhettek az aradiak, mivel a CFR gyorsan reagált, Manea beadását Betancor fejjel továbbította Bîrligea felé, aki kiegyenlített. Ráadásul, tíz perccel később egy öngólnak köszönhetően fordítottak a kolozsváriak, szöglet után Carp a saját kapujába lőtt, ezt megelőzően viszont kihagytak egy büntetőt, Betancor lövését Iacob kivédte.
A szünet után a házigazda közel volt az egyenlítéshez, a fiatal Rareș Pop került gólhelyzetbe, a kolozsvári kapus nagyot mentett. A találkozó a hajrában dőlt el, amikor a nyáron az Aradról a CFR-hez igazolt Otele ziccerét még védte az aradiak kapusa, de a kipattanónál a csereként beállt Yeboah megelőzte és a hálóba fejelt.
A végén a vendégek még nagyobb különbséggel is nyerhettek volna, de Krasniqi és Manea rontottak a kapu előtt, utóbbi a kapufát találta el.
A CFR két találkozó után tökéletes mérleggel rendelkezik, a nyitófordulóban hazai pályán 2–0-ra nyert a Jászvásári Poli ellen, míg az UTA a Galaci Oțelul elleni idegenbeli döntetlennel egy pontot gyűjtött.
| 2023. 07. 21. 18:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 1-0 |
| 2023. 07. 21. 21:30 | Aradi UTA UTA | Kolozsvári CFR CFR | 1-3 |
| 2023. 07. 22. 18:15 | Konstancai Farul Farul | FC Voluntari Voluntari | 4-1 |
| 2023. 07. 22. 21:30 | FCSB FCSB | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-1 |
| 2023. 07. 23. 18:30 | Jászvásári Poli Jászvásár | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1-3 |
| 2023. 07. 23. 21:30 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Bukaresti Rapid Rapid | 0-3 |
| 2023. 07. 24. 18:30 | FC Botoșani Botoșani | Petrolul Ploiești Petrolul | 1-1 |
| 2023. 07. 24. 21:30 | Universitatea Craiova U Craiova | Galaci Oțelul Oțelul | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-1 | 6 |
2 | Konstancai Farul Farul | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-1 | 6 |
3 | FCSB FCSB | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-2 | 6 |
4 | Bukaresti Rapid Rapid | 2 | 1 | 1 | 0 | 3-0 | 4 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 2 | 1 | 1 | 0 | 2-0 | 4 |
6 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 2 | 1 | 1 | 0 | 1-0 | 4 |
7 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-2 | 3 |
8 | FC Voluntari Voluntari | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-5 | 3 |
9 | Petrolul Ploiești Petrolul | 2 | 0 | 2 | 0 | 2-2 | 2 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 2 | 0 | 2 | 0 | 1-1 | 2 |
11 | FC Botoșani Botoșani | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-3 | 1 |
12 | Aradi UTA UTA | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-4 | 1 |
13 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-4 | 1 |
14 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-4 | 0 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-4 | 0 |
16 | Jászvásári Poli Jászvásár | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-5 | 0 |
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!