Gernyeszegen mérkőzött meg egymással szombaton délelőtt a megyei elsőségért a két vetélytárs, amelyek kevesebb mint három nappal korábban sikerrel vették az elődöntőket, Radnót Marosoroszfalut, a Kinder a Marosvásárhelyi SE-t ejtette ki.
A döntőben alig néhány perc elteltével betalált a radnóti gárda, amely az első félidő közepén megduplázta előnyét, a szünetben 2–0-ra vezetett. Fordulás után gyors gólváltás következett, előbb szépített a Kinder, majd Sergiu Sălaghie második találatával a Radnót ismét kettővel elhúzott. A marosszentgyörgyiek csak a hosszabbításban tudták újra csökkenteni a különbséget, de ekkor már túl késő volt.
A Radnóti SK 3–2-es győzelmével megnyerte a Maros megyei negyedosztályt, ezzel a nyáron részt vehet a 3. Ligába jutásért kiírt osztályozón, illetve a Román Kupa országos szakaszában.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!