A sepsiszentgyörgyieket a másodosztályból a Szuperligába visszavezető tréner immár teljes jogú vezetőedzőként edzheti a piros-fehéreket az élvonalban.
„Végre” – írta közösségi oldalán Ovidiu Burcă, miután kézhez kapta edzői pro licencét. A 46 éves szakember korábban többször hangsúlyozta, hogy munkája legprofesszionálisabb elvégzése az egyik alapelv, amely őt vezérli. A játékoskarrierjét követően klubmenedzserként majd edzőként tevékenykedő szakember tudatosan készült erre a pályára.
„Az edzői pálya mindig is az álmom volt. Már aktív játékosként elkezdtem felkészülni rá, igyekeztem figyelni, elemezni a játékot és a lehető legtöbbet elsajátítani a szakmából” – nyilatkozta.
A B és A-licencek megszerzését követően elvégezte a pszichológia egyetemet, indoklása szerint azért, mert meg akarta érteni a sportolók gondolkodásának mechanizmusait. Edzői pályafutását szülővárosában, a CSM Slatinánál kezdte, amelyet feljuttatott a 2. Ligába, majd a Bukaresti Dinamóval tette ugyanezt, azzal a különbséggel, hogy a fővárosiakat a másodosztályból vezette fel az élvonalba. Az FC Voluntari-nál és Galaci Oțelulnál tett kitérők után tavaly júniusban érkezett Sepsiszentgyörgyre, ahol szintén alátámasztotta „feljutásspecialista” hírnevét azzal, hogy a Sepsi OSK-val is osztályt lépett.
A labdarúgás világában a legmagasabb edzői képesítést az UEFA Pro licenc jelenti. Ez a képzés a C, B és A-licencet követően érhető el, rendkívül összetett és alapos felkészültséget igényel a jelentkezőktől.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!