A piros-fehéreknek van okuk a bizakodásra, hiszen eddig összegyűjtött húsz pontjukból tizenegyet idegenben szereztek. A Szeben megyei alakulat szintén a kiszállásain ért el jó eredményeket, hazai pályán viszont igencsak gyengén szerepelt, mindössze egy győzelemre és egy döntetlenre futotta erejükből, három meccsüket pedig elvesztették.
A két csapat egymás elleni mérlege azonban a medgyesieknek kedvez, akik az élvonalban eddig lejátszott nyolc mérkőzésből hármat megnyertek, szintén három alkalommal született döntetlen, a székelyföldiek pedig csak kétszer örülhettek a győzelemnek.
A szombati találkozót megelőzően Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője kiemelte, az őszi szezon végén pontokra van szükségük, mert a visszavágó-sorozatot négy nagyon nehéz mérkőzéssel kell kezdeniük. Ezért arra számít, hogy nem üres kézzel távoznak majd Medgyesről sem, de ehhez fontos, hogy motiváltan, győzni akarással lépjenek pályára a portugál Jorge Costa által irányított Szeben megyei alakulat ellen.
„A legutóbbi hazai meccseinken nem sikerült nyernünk, ezért minden mérkőzés fontos számunkra. Közeledik a bajnokság első felének vége, pontokat kell gyűjtenünk, mert a tavaszi idény tejesen más lesz, háromnaponta kell majd játszanunk.
Voltak jó meccseik, amelyeken győzni is tudtak, ezért úgy gondolom, nehéz mérkőzésünk lesz. Már sok forduló eltelt, az ellenfelek ismerik a játékunkat, ezért elsősorban a hozzáállásunk lesz a döntő tényező. Nagyon fontos, hogy motiváltan lépjünk pályára, és kellő odaadással, áldozatvállalással az ellenfél fölé tudjunk nőni.
Sajnos hiányos a keretünk egyrészt a koronavírus-fertőzések miatt, másrészt az eltiltások miatt. És vannak játékosaink, akik kisebb sérülésekkel bajlódnak, de az őszi idény végén vagyunk, várható volt, hogy ezzel is számolnunk kell” – nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.
A szakember ugyanakkor elégedetlenségének is hangot adott a hazai bajnokságban nagy gyakorisággal előforduló téves játékvezetői döntések miatt.
Élesen bírálta a sípmesterek tevékenységét, akik arrogánsan viselkednek, képtelenek a kommunikációra, és elhamarkodottan büntetnek, mikor viszont ők hibáznak, tévedéseik következmények nélkül maradnak.
Ennek ellenére Grozavu bízik abban, hogy a medgyesi találkozót nem fogja befolyásolni a bíráskodás, és a mérkőzés végeredménye a pályán dől el.
A szombaton 17 órakor kezdődő Medgyesi Gaz Metan–Sepsi OSK összecsapást az Andrei Antonie, Mihai Marica, Tunyogi Ferenc által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!