HIRDETÉS

Pontokat vontak le, eltiltották a játékvezetőre rátámadó labdarúgót

Székelykeresztúr kikapott, illetve pontokat is veszített
Fotó: László Ildikó

A Hargita megyei focibajnokság meccsén a székelykeresztúri csapat levonult a pályáról. Az Udvarhely körzetiben egy etédi játékos torkon ragadta a sípmestert. A fegyelmi bizottság meghozta döntéseit.

A Hargita megyei 4. Liga 8. fordulójának meccsén, a Balánbányai Bányász–Székelykeresztúri Egyesülés találkozón a 71. percben a házigazdák megszerezték az ötödik gólt, 5–2-re vezettek.

HIRDETÉS

Ezen találat után a vendégek lest reklamáltak és ezt a partjelzőtől kérték számon. Az esetet követően Urâta Alexandru játékvezető két sárga lapot osztott ki, Kovács Ákos megkapta a második figyelmeztetését, így kiállították. Tiltakozásul a keresztúriak leszálltak a pályáról, nem folytatták az összecsapást, hazautaztak.

Kapcsolódó

A megyei focibajnokságban rég nem volt ilyen eset, hogy egy csapat levonuljon a játéktérről a találkozó során.

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága meghozta, hivatalos honlapján közzétette a döntését. Ez alapján marad az 5–2-es eredmény – miután megvolt a háromgólos különbség.

A Székelykeresztúri Egyesüléstől levontak három pontot, 400 lejes pénzbüntetést is kapott.

Kapcsolódó

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájának elmúlt hétvégi találkozóján, az Alsósófalva–Etéd párharcának végén a vendégek játékosa, Gagyi Szabolcs torkon ragadta a játékvezetőt.

Kapcsolódó

Lesz ideje rágódni tettén, ugyanis a HMLE fegyelmi bizottsága 12 fordulóra eltiltotta a labdarúgót.

A pontlevonást követően a 4. Liga jelenlegi állása.

4. Liga, Hargita megye, 2024–2025-ös szezon

Székelykeresztúri Egyesülés: 3 ponttal büntetve
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Heras továbbra is szárnyal: három ponttal tér haza Bákóból a Sepsi OSK

A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.

Látványos bemutatók a csibai lovasíjász napon

Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.

Székelyhon

Felfoghatatlan kegyetlenséggel öltek meg egy nőt 14 éves lánya biztatására

Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.

`
Krónika

Újabb tömbház-katasztrófa Bukarestben

A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.

Krónika

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

Főtér

A kék sarokban: Krasznahorkai László! A piros sarokban: Mircea Cărtărescu!

Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.

Ez is érdekelheti

Változatlan az élboly az Udvarhely körzetiben

A hetedik játéknapot követően nem változott sok minden az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság két csoportjának élén. Mindenki hozta a meccsét, begyűjtötte a pontokat.

Fordulatok és szoros rangadók a csíkszéki fociligákban

Fordulatokban és gólokban gazdag volt a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjának hétvégi 7. fordulója, amelynek keretében szoros rangadókat is rendeztek.

Sóvidéki csapatok állnak a rangsor élén az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Nincs már százszázalékos mutatóval rendelkező együttes az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság hatodik fordulóját követően. A Parajd és az Alsósófalva található a tabella első helyén.

Gólzápor és gyimesi fölény a csíki fociligákban

A labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában Gyimesbükk továbbra is megállíthatatlan, a Középlok történelmi sikert ünnepelt, míg a Fiság otthon győzött. A 6. Liga csíkszéki mérkőzésein mindenhol legalább négy gól született.

A Fitód Mindszentlélek csapata átgázolt a Szentmihályon

Pótolták a labdarúgó 6. Liga csíkszéki csoportjának 4. fordulójából elhalasztott mérkőzést. A csütörtök késő délutáni összecsapáson a Fitód Mindszentlélek SE kiütéses győzelmet aratott a Csíkszentmihályi Törekvés felett.

Törölték a csíkszentdomokosiak eredményeit, játékosai szabadon igazolhatók

Két meg nem jelenést követően a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF Harghita) kizárta a Csíkszentdomokosi SK csapatát a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjából, eredményeit törölték.

A címvédő legyűrte az Udvarhely körzeti focibajnokság listavezetőjét

Az élen álló a másodikkal játszott az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság legutóbbi, ötödik fordulójának meccsén. A 6. Ligában meglepetéseredményt ért el a Siménfalva.

Szögre akasztják az öltöző kulcsát Csíkszentdomokoson

Fordulatos meccsek, drámai hajrák és súlyos vereségek jellemezték a hétvégét a csíkszéki labdarúgó-bajnokságokban. Az 5. Ligában Csíkszentdomokos bejelentette visszalépését.

Még vannak veretlen csapatok az Udvarhely körzeti focibajnokságban

A negyedik játéknapot rendezték az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Mindkét csoportban van olyan együttes, amelyeknek százszázalékos még a mutatója, vagy még nem találtak legyőzőre.

Fordulatok, gólzápor és elmaradt rangadó a csíkszéki ligákban

A csíkszéki labdarúgó 5. és 6. Ligában nem volt hiány izgalmakból: a 4. fordulóban rangadót nyert Gyimesbükk, Madéfalván és Csíkszentimrén gólzáporos meccseket láthattak a szurkolók.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!