A jegyzőkönyv szerint a Balánbányai Bányász–Székelykeresztúri Egyesülés találkozó 71. percében a házigazdák megszerezték az ötödik gólt, 5–2-re vezettek, de ennél a találatnál a vendégek lest reklamáltak és ezt a partjelzőtől kérték számon. Az esetet követően Urâta Alexandru játékvezető két sárga lapot osztott ki a vendégeknek. Kovács Ákos megkapta a második sárgát is, amelyből piros lap lett. Ezt követően a keresztúriak leszálltak a pályáról, és nem voltak hajlandóak folytatni a mérkőzést.
Agyagfalván példás rendezés mellett, színvonalas mérkőzést játszott a házigazda és a listavezető Csíkszentsimon, a találkozó kétgólos agyagfalvi sikerrel zárult. Egyébként a forduló minden összecsapásán hazai győzelmet jegyeztek. Meglepő a Roseal 6–2-es veresége, Zetelakán pedig szünetben még 1–1 volt az eredmény, a második játékrészben azonban kihasználta helyzeteit a hazai alakulat.
Labdarúgó 4. Liga, Hargita megyei csoport, alapszakasz, 8. forduló:
Székelyudvarhelyi Golimpiákosz–Székelyudvarhelyi Roseal SK 6–2 (2–0).
Gólszerzők: Gergely Tamás (19.), Jankó Levente (28., 49. és 61.), Bíró Botond (77.) és Vinczellér Árpád (86.), illetve Józsa Sándor (60.) és Csíki Attila (80.). Tudósított: Papp Levente.
Szentegyházi Vasas SK–Gyergyószárhegyi Bástya 3–0 (0–0).
Gólszerzők: Ambrus Tamás (50.), Tankó Előd (79.) és Molnár Zoltán (80.). Tudósított: Vajda Antal.
A Maroshévízi ProMureșul SK csapata szabadnapos volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Csíkszentsimoni KSK Csíkszentsimon | 8 | 6 | 0 | 2 | 18-10 | 18 |
2 | Agyagfalvi Lendület Agyagfalva | 7 | 5 | 1 | 1 | 22-8 | 16 |
3 | Székelyudvarhelyi Roseal Roseal | 7 | 5 | 1 | 1 | 16-11 | 16 |
4 | Maroshévízi Pro Mureșul Maroshévíz | 7 | 4 | 1 | 2 | 14-12 | 13 |
5 | Balánbányai Bányász Balánbánya | 8 | 4 | 0 | 4 | 20-18 | 12 |
6 | Székelyudvarhelyi Golimpákosz Golimpákosz | 7 | 3 | 1 | 3 | 14-15 | 10 |
7 | Zetelaki Fenyő Zetelaka | 7 | 3 | 0 | 4 | 10-12 | 9 |
8 | Csicsói Ezüstfenyő Csicsó | 7 | 2 | 1 | 4 | 16-21 | 7 |
9 | Szentegyházi Vasas Szentegyháza | 8 | 2 | 1 | 5 | 7-15 | 7 |
10 | Székelykeresztúri Egyesülés Keresztúr | 7 | 2 | 0 | 5 | 17-22 | 3 |
11 | Szárhegyi Bástya Szárhegy | 7 | 1 | 0 | 6 | 8-18 | 3 |
A következő forduló (október 26-27.) programja: Roseal–Agyagfalva, Keresztúr–Szentegyháza, Szárhegy–Zetelaka, Szentsimon–Maroshévíz és Csicsó–Golimpiákosz. A Balánbánya csapata szabadnapos lesz.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!