A Hargita megyei labdarúgó-bajnokság, a 4. Liga legutóbbi játéknapján a székelykeresztúri együttes levonult a pályáról, nem is mentek vissza Balánbányán. Alsóbb szinten, a Csík és az Udvarhelyi körzetiben a játékvezetőt ütötték meg, ragadták torkon.
Ezek mind nagyon súlyos vétségek, amelyeket a fegyelmi bizottság büntettet. Volt, hogy a hazai meccseket zárt kapuval kellett játszaniuk, vagy, hogy a településtől 15 km-re kellett költöznie a csapatnak. A játékosok pedig hosszú időre, 18 fordulón keresztül nem léphetnek pályára.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy miként látja az eseteket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) elnöke, Tamás Zoltán.
„Az elmúlt idények bajnokságai úgy futottak le, hogy alig volt dolga az egyesület fegyelmi bizottságának. Az elmúlt hetekben pedig egyre többször össze kellett hívnunk, mert döntést kellett hozniuk.
Azt mindenkinek meg kell értenie, hogy a fegyelmi bizottság nem nézi el, a szabályzat szerint alkalmazza a szankciókat. Ezek pedig mindenki számára tanulságul kell szolgálnia” – fejtette ki a Székely Sport felkeresésére.
Hozzátette, az esetek többsége hirtelen felindulásból történt, másnap az illető játékos megbánta, belátta, hogy amit elkövetett az nem a focipályára való.
A Hargita megyei játékvezetői kollégium vezetője, Bálint Attila kifejtette, hogy jelenleg generációváltáson megy át a keret. „Egyre több fiatal kerül be a kollégiumba. Most 34-en végzik a tanfolyamot, ők is a körzetiben vezetik majd első mérkőzéseiket.
Több türelem kell mindenki részéről, és igaz, hogy a játékvezető pénzdíjat kap a meccsen, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy ez mindenki számára egy hétvégi tevékenység. Összességében tisztelni kell egymást, a játékot, a labdarúgást” – nyilatkozta a Székely Sportnak.
Mint mondta, jelenleg partnerségi program zajlik a Kovászna megyei játékvezetőkkel, ennek keretében pedig kölcsönösen vezetnek mérkőzéseket, közös továbbképzési programokat szerveznek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!