Két mérkőzést rendeztek vasárnap a másodosztályú bajnokság hatodik fordulójában, egy fölényes győzelmet és egy meglepetést jegyeztünk fel.
A Bákói FC hazai pályán 6–1-re kiütötte az Újszentesi SK-t és sikerével felzárkózott az élmezőny hetedik helyére. A játéknap előtt listavezető Temesvári Poli csak 1–1-es döntetlent játszott az utolsó előtti Szatmárnémeti VSK vendégeként.
A pontvesztéssel nemcsak elveszítette az első helyét, hanem lecsúszott a harmadik pozícióba.
A korábbi éllovas, a farkaslaki származású Magyari Szilárddal felálló CSM Slatina ugyanis még a forduló nyitómeccsén pénteken 3–2-re legyőzte a Chindiát, és visszavette a vezetést a ranglistán.
A szombati találkozókon több meglepő eredmény is született: az újonc Popești-Leordeni 3–2-re nyert a feljutásra pályázó, de a szezont gyengén kezdő Nagyváradi Bihar FC ellen, az Ilfov megyei párharcban pedig az Afumați bizonyult jobbnak a Concordiával szemben.
A Resicabányai CSM és a Besztercei Gloria egyaránt idegenben gyűjtötte be a három pontot,
a legegyoldalúbb mérkőzésen az Unirea Slobozia nyolcszor talált be a Dinamo SK kapaujába,
míg a Sellenberk–Metalul és a Steaua–Cetatea párharc döntetlennel zárult.
A Marosvásárhelyi ASA megszerezte a második hazai győzelmét, miután hátrányból fordítva 3–2-re múlta felül a Bukaresti Metaloglobust, és hét pontjával továbbra is csak a mezőny felében, a 14. helyen tartózkodik.
| 2026. 09. 04. 17:30 | CSM Slatina Slatina | Chindia Târgoviște Chindia | 3-2 |
| 2026. 09. 04. 17:30 | Marosvásárhelyi ASA ASA | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 3-2 |
| 2026. 09. 04. 17:30 | Concordia Chiajna Chiajna | CS Afumaţi Afumaţi | 1-2 |
| 2026. 09. 04. 17:30 | SCM Râmnicu Vâlcea Vâlcea | Resicabányai CSM Resicabánya | 1-2 |
| 2026. 09. 04. 17:30 | Sellenberki SK Sellenberk | Metalul Buzău Metalul | 1-1 |
| 2026. 09. 04. 17:30 | Bukaresti Steaua Steaua | Cetatea Suceava Suceava | 2-2 |
| 2026. 09. 04. 17:30 | CSL Ștefăneștii de Jos Ștefănești | Besztercei Gloria Gloria | 1-2 |
| 2026. 09. 04. 17:30 | Unirea Slobozia Slobozia | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 8-0 |
| 2026. 09. 05. 12:30 | SC Popești-Leordeni Popești-Leordeni | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 3-2 |
| 2026. 09. 06. 11:00 | Bákói FC Bákó | Újszentesi SK Újszentes | 6-1 |
| 2026. 09. 06. 12:30 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | Temesvári Poli Temesvár | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CSM Slatina Slatina | 6 | 5 | 1 | 0 | 13-4 | 16 |
2 | Resicabányai CSM Resicabánya | 6 | 5 | 0 | 1 | 11-7 | 15 |
3 | Temesvári Poli Temesvár | 6 | 4 | 2 | 0 | 12-3 | 14 |
4 | SC Popești-Leordeni Popești-Leordeni | 6 | 3 | 3 | 0 | 13-8 | 12 |
5 | Besztercei Gloria Gloria | 6 | 4 | 0 | 2 | 9-5 | 12 |
6 | Concordia Chiajna Chiajna | 6 | 4 | 0 | 2 | 12-10 | 12 |
7 | Bákói FC Bákó | 6 | 3 | 2 | 1 | 16-6 | 11 |
8 | CS Afumaţi Afumaţi | 6 | 3 | 1 | 2 | 8-10 | 10 |
9 | Chindia Târgoviște Chindia | 6 | 3 | 0 | 3 | 12-8 | 9 |
10 | Cetatea Suceava Suceava | 6 | 2 | 2 | 2 | 9-9 | 8 |
11 | SCM Râmnicu Vâlcea Vâlcea | 6 | 2 | 2 | 2 | 7-7 | 8 |
12 | Metalul Buzău Metalul | 6 | 2 | 2 | 2 | 6-7 | 8 |
13 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 6 | 2 | 1 | 3 | 9-11 | 7 |
14 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 6 | 2 | 1 | 3 | 6-10 | 7 |
15 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 6 | 1 | 3 | 2 | 8-7 | 6 |
16 | Sellenberki SK Sellenberk | 6 | 1 | 3 | 2 | 6-8 | 6 |
17 | CSL Ștefăneștii de Jos Ștefănești | 6 | 2 | 0 | 4 | 5-12 | 6 |
18 | Unirea Slobozia Slobozia | 6 | 1 | 1 | 4 | 11-9 | 4 |
19 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 6 | 0 | 3 | 3 | 2-7 | 3 |
20 | Újszentesi SK Újszentes | 6 | 0 | 3 | 3 | 5-12 | 3 |
21 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 6 | 1 | 0 | 5 | 4-18 | 3 |
22 | Bukaresti Steaua Steaua | 6 | 0 | 2 | 4 | 7-13 | 2 |
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!