
Megilletődve kezdte az összecsapást a katari válogatott, érződött a játékukon, hogy már évek óta nem játszottak tétmeccset. A harmadik percben Al Sheeb nagyon rosszul mozdult ki a kapujából, Enner Valencia könnyedén fejelte a labdát az üresen maradt hálóba, viszont hatalmas meglepetésre a VAR kiszúrta, hogy az akció közben leshelyzet volt, így érvénytelenítették a találatot.
Maradt támadásban Ecuador, negyedóra játék után ismét Valencia volt a főszerepben, ziccerben mehetett a kapussal szemben, akit sikeresen kicselezett és Al Sheeb buktatta őt, tizenegyeshez jutott a dél-amerikai nemzeti csapat. A büntetőt a sértett értékesítette, a 16. percben Valencia góljának köszönhetően hátrányba került Katar (0–1).
A folytatásban továbbra is hatalmas nyomás alatt volt a hazaiak kapuja, ez pedig ismét góllá érett: Angelo Preciado pazar beadást küldött a kapu előterébe, amire Enner Valencia kiváló ütemben érkezett és védhetetlenül bólintott a kapuba (0–2).
Az első katari lehetőség az első félidő hosszabbításának ötödik percében esett, Almoez Ali szabadon fejelhetett öt méterről, de nem találta el a kaput sem. A fordulást követően nem sokat változott a játék képe, a katariak játéka mondhatni ártalmatlan volt Ecuadorra nézve. Maradt a 2–0-s végeredmény, a vébék történetében ez volt az első alkalom, hogy a házigazda elvesztette a nyitómeccset.
| 2022. 11. 20. 18:00 | Katar Katar | Ecuador Ecuador | 0-2 |
| 2022. 11. 21. 18:00 | Szenegál Szenegál | Hollandia Hollandia | 0-2 |
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!