A feljutás kiharcolásával még korántsem értek véget a megpróbáltatások Kovászna megye focibajnoka, a 39 év után szintet lépő Kovásznai Kárpátok számára, ugyanis a harmadosztályos szerepléshez többféle feltételnek kell eleget tenniük.
A szakszövetség felé kifizetett, 20 ezer lejes úgynevezett garanciapénzen kívül hátravan a fürdővárosi futballpálya hivatalos engedélyezése, amely igencsak megterheli a klub amúgy is szűkös büdzséjét.
Amint azt már hírül adtuk, Kovásznán már évek óta várják az új sportbázis elkészültét, amely a város és Csomakőrös között, a volt lőtér területén épül az Országos Beruházási Társaság (CNI) finanszírozásával. A kivitelező eredetileg augusztus végére ígérte az átadást, ebben bíztak a klubnál is, azonban időközben nyilvánvalóvá vált, hogy a küszöbön álló 3. ligás szezonrajtra nem lesz kész a műfüves, éjszakai világítással és 500 férőhelyes lelátóval rendelkező létesítmény. Emiatt a régi sportpályát kell átalakítaniuk úgy, hogy megfeleljen a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kritériumrendszerének és megkapja a hivatalos engedélyt.
„Bíztunk benne, hogy a rajtig elkészül az új futballpálya, de mivel nincs előrelépés a kivitelező részéről, tovább nem várhatunk, muszáj javításokat végeznünk a megszokott otthonunkban.
– részletezte érdeklődésünkre Gödri Zsolt Ferenc klubelnök, aki bízik benne, hogy jövő péntekig befejezik a munkálatokat, hogy azután megkapják a szükséges minősítést.
Az elnök szerint felmerült az a lehetőség, hogy máshol játsszák le hazai mérkőzéseiket, de ezt az ötletet gyorsan el is vetették, hiszen nem akarták, hogy saját szurkolóik Kézdivásárhelyre vagy netán Zágonba kelljen utazzanak egy-egy meccs kedvéért.
A játékoskeret jelentős átalakuláson esik át, a klubvezető tájékoztatása szerint a labdarúgók közel fele nem vállalta a magasabb szinttel járó elvárásokat és az ezzel járó megnövekedett edzésmennyiséget, őket elsősorban környékbeliekkel igyekeznek pótolni, de itt is gondot jelent az U21-es focisták bevonzása.
„Sokan nem tudták vállalni, hogy a munka mellett naponta edzésre járjanak, így nagyjából fél csapattal maradtunk. Jelenleg még alakulóban a keretünk, többen vannak próbajátékon, páran például a Sepsi OSK II-től érkeztek. Jelentkező volt bőven, de a mi szerény költségvetésünkből nem telik szállásra, étkeztetésre, így inkább környékbelieknek szavazunk bizalmat” – közölte Gödri Zsolt Ferenc, hozzáfűzve, hogy nagyon sok biztatást és segítséget kapnak a kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi kluboktól, amiért rendkívül hálásak.
Az edzői feladatokat továbbra is Ciprian Răduțoiu látja el, akinek munkáját a tapasztalt Vasile Gherghe segíti.
A csapat július 13-án kezdte el a felkészülést, azóta több edzőmeccset is lejátszott, Négyfaluval (0–5), a Sepsi OSK U19-es együttesével (2–2), Feketehalommal (1–1). Augusztus 5-én, szerdán az OSK II-vel mérik össze erejüket Sepsiszentgyörgyön, majd 8-án, szombaton a Gyergyószentmiklósi VSK-t fogadják tesztmérkőzésen.
A 3. Liga új idénye várhatóan augusztus 29-én kezdődik, a csoportok összetételének sorsolása egyelőre még várat magára.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!