Mindössze egy döntetlenre volt szüksége a kolozsvári együttesnek hazai pályán, telt ház előtt, hogy bebiztosítsa a bajnoki címét.
A CFR azonban mindhárom pontot begyűjtötte,
a győztes találatot már a mérkőzés elején megszerezte, Emmanuel Culio értékesített tizenegyesével.
A találkozó folyamán a hazaiaknak még két érvénytelenített góljuk is volt, míg a másik oldalon a craiovaiak több egyenlítési lehetőséget is kihagytak.
A CFR 2008, 2010, 2012 és 2018 után ötödször diadalmaskodott az 1. Ligában, de idén először sikerült megvédenie címét.
Ez volt a kolozsvári klub tizenkettedik (öt bajnoki cím, négy Román Kupa és három Szuperkupa) belföldi trófeája.
A felsőházi rájátszás utolsó fordulójában a CFR számára következik a Bukaresti FCSB elleni idegenbeli rangadó, de ennek immár semmilyen tétje nem lesz.
Labdarúgás, 1. Liga, rájátszás, 9. forduló, felsőház:
Kolozsvári CFR–CSU Craiova 1–0 (1–0),
gólszerző: Culio (12., büntetőből).
CFR: Arlauskis – Manea, Vinicius, Boli, Camora – Djokovic (Hoban, 88.), Bordeianu, Culio, Deac, Păun (Costache, 61.) – Omrani (Țucudean, 75.).
CSU: Pigliacelli – Dimitrov, Donkor (Acka, 46.), Kelic, Briceag – Mateiu, Cicâldău, Bărbuț, Fedele, Baicu – Cristea (Fortes, 52.).
Vezették: Ovidiu Hațegan (Arad), Octavian Șovre (Szatmárnémeti), Sebastian Gheorghe (Suceava).
További mérkőzések:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Bukaresti FCSB 1–5 (0–2),
gólszerzők: Mensah (74.), illetve Hora (6.), Roman (9.), Coman (46., 50.), Rusescu (80., büntetőből).
Hétfő
20.30 FC Viitorul–Astra Giurgiu.
Labdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 10 | 7 | 2 | 1 | 15–4 | 50 |
| 2. | FCSB | 10 | 7 | 2 | 1 | 18–6 | 48 |
| 3. | FC Viitorul | 10 | 6 | 2 | 2 | 18–10 | 39 |
| 4. | CS U Craiova | 10 | 4 | 1 | 5 | 8–10 | 36 |
| 5. | Astra | 10 | 2 | 0 | 8 | 6–20 | 27 |
| 6. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 10 | 0 | 1 | 9 | 5–20 | 20 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!