Hirdetés

Ötödosztályú együttesek is búcsúztak

Zetelakán a vendég varsági együttes egyetlen góljával legyőzte Zeteváralja csapatát
Fotó: Facebook/Székelyvarsági Tartód SE

2017. augusztus 22., 14:35

Megrendezték a labdarúgó Román Kupa 2018–19-es szezonjában a Hargita megyei szakasz első fordulóját. Udvarhely körzetben tizenkilenc mérkőzést bonyolítottak le, melyeken több meglepetés is született.

2017. augusztus 22., 14:35

A hét végén kezdődő bajnokságra jó felkészülés volt a pályára lépő csapatoknak, hiszen a júniusban lejárt előző szezont követően nagyon kevés együttes tréningezett, így a Román Kupában élesben kipróbálhatták, milyen játékerőt képviselnek.

Amúgy több helyen késve kezdődtek el a mérkőzések, továbbá a pályák vonalazása sem volt mindenhol tökéletes.

Hirdetés

Két meccsen csak büntetőlövésekkel tudták eldönteni a továbbjutó kilétét. A C csoportban szereplő Szentpéter végig nagyot küzdött Felsőboldogfalvával, és csak a 11-sekkel maradt alul. A B csoportos Kápolnás is állta a sarat Szentegyházával szemben, és ugyancsak büntetőkkel esett ki a kupából.

Kisebb meglepetésre három A csoportos csapat is búcsúzott, Nagygalambfalva nagyon fordulatos mérkőzésen esett ki Siménfalván, míg Szentábrahám Kissolymoson szenvedett három gólos vereséget. Szentlélek simán alulmaradt Kobátfalván, a hazaiak továbbjutása már az első félidőben eldőlt.

A hét végén kezdődik az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 2017–18-as idénye, a csoportok menetrendjének sorsolása lapzártánk után ért véget.

Változtattak az U20-as szabályon

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) nyáron arról döntött, hogy a 2017–2018-as idényben minden – a megyei bajnokságban résztvevő – csapat találkozóján két ifjúsági játékost kell szerepeltessen a mérkőzések egész ideje alatt.

Az együttesek többsége nem volt elégedett ezzel a határozattal, így a HMLE módosította a szabályt.

Az új rendelkezés értelmében az 5., 6. és 7. ligákban szereplő csapatnak választási lehetőséget adtak: vagy indítanak egy ifjúsági gárdát a megyei korosztályos bajnokságok egyikében, vagy a mérkőzések alatt végig használnak egy U20-as (20 éven aluli, 1998-ban vagy később született) labdarúgót.

Labdarúgás, Román Kupa, első forduló:
Szentpéter–Felsőboldogfalva 2–2 (1–2, 2–2) – büntetőkkel 3–6, vezették Incze D. – Joó R., Somolyák I., gólszerzők Máthé Domokos (1., 70.), illetve Szőke Csaba (7.), Zilinczki Károly (30.);

Betfalvi Ifjúság–Betfalva 1–7 (0–2), vezették Csiszár F. – Nagy Z., Szécsi B., gólszerzők Gubácsi Gábor (55.), illetve Tiboldi József (32., 44., 60.), György Árpád (62., 77.), Zoltáni Róbert (79.), Gagyi Zoltán (90+1.);

Székelyderzs–Agyagfalva 2–5 (1–4), vezették Szécsi B. – Csiszár F., Nagy Z., gólszerzők Dobra Ervin (40.), Dénes Ákos (85.), illetve Simon Hunor (6.), Sorbán István (7., 77.), Gábos Csongor (21.), Balázs Hunor (25.);

Kissolymos–Szentábrahám 3–1 (2–0), vezették Ráduly I. – Fazakas K., Fazakas L., gólszerzők Andrási Gyula (25., 44.), Sós Hunor (84.), illetve Andrási Balázs (58.);

Alsóboldogfalva–Fiatfalva 1–7 (0–3), vezették Fazakas K. – Ráduly I., Fazakas L., gólszerzők Borbély Lóránt (79.), illetve Leonhardt Róbert (15., 53.), Fazakas Norbert (25., 75.), Koszó Zsolt (35.), Szabó Zsolt (61.), Barabás Barna (83.);

Parajdi SK–Malomfalva 1–2 (0–0), vezették Sárkány J. – Kovács T., Karsai A., gólszerzők Hadnagy Árpád (90+2., öngól), illetve Szász Dénes (54.), Ráduly Róbert (87.);

Szentpál–Bögöz 2–1 (2–0), vezették Bíró B. – Kulcsár Cs., Puja T., gólszerzők Szabó Attila (40.), Ötvös Artúr (42.), illetve György Sándor (85.);

Kobátfalva–Szentlélek 6–0 (3–0), vezették Kovács T. – Sárkány J., Karsai A., gólszerzők Boros Zoltán (21., 37.), Somai Szabolcs (31., 70.), Domokos Kálmán (75.), Pap József (80.);

Kányád–Farcád 2–3 (1–2), vezették Incze D. – Somolyák I., Joó R. – a gólszerzőket nem sikerült megtudnunk;

Zeteváralja–Székelyvarság 0–1 (0–0), vezették Hegyi H. – Tifán A., Csíki I., gólszerző Pál Attila (85.);

Bogárfalva–Sporting 1–7 (1–4), vezették Tifán A. – Hegyi H., Csíki I., gólszerzők Lakatos Arnold (30.), illetve Gagiu Zsolt (14., 43.), Bak István (21., 27., 89.), Balázsi Zoltán (83.), Balázsi Csaba (86.);

Parajdi SE–Farkaslaka 2–4 (0–0), vezették Kovács B. – Kovács L., Kátai T., gólszerzők Kénesi Lehel (47.), Fülöp Attila (78.), illetve Márton Róbert (56.), Fancsali Levente (63., 80.), Gergely Tamás (70.);

Alsósófalva–Korondi Ifjúság 1–5 (0–3), vezették Kovács L. – Kovács B., Kátai T., gólszerzők Fülöp Dávid (75.), illetve Pál Tibor (10.), Lőrincz Attila (30.), Balázs László (42.), Nagy Zsolt (53.), Varga György (60.);

Oklánd–Hodgya 1–8 (1–5), vezették Kulcsár Cs. – Bíró B., Puja T., gólszerzők Egyed Csongor (17.), illetve Rácz Zsolt (9.), Józsa Sándor (21., 29.), Molnár Károly (40., 75.), László Csaba (43., 58.), Józsa Rajmond (80.);

Csekefalva–Gagy 3–0 (3–0), vezették Páll M. – Kiss I., Kiss T., gólszerzők Murvai István (16., 32.), Csapai Róbert (44.);

Siménfalva–Nagygalambfalva 5–4 (3–0), vezették Kiss I. – Páll M., Kiss T., gólszerzők Szőke Alpár (13., 72.), Keresztes István (21., 39.), Pálfi Attila (86.), illetve Csíki Szabolcs (48., 78.), Tánczos Tamás (62., 89.), kiállítva Dávid Cornel (84., Nagygalambfalva);

Máréfalva–Zetelaka 0–10 (0–4), vezették Ilyés Cs. – Ozsváth A., Feleki B., gólszerzők Képíró Róbert (15., 27.), Tornai Benjamin (32.), Fábián Árpád (36., 80.), Csergő Szilárd (50.), Miklós Csongor (59., 60.), Sándor Csaba (61.), Bíró Csaba (69.);

Szentmárton–Lövéte 1–5 (0–2), vezették Szabó A. – Bán Zs., Farkas H., gólszerzők Fülöp Ede (74.), illetve Kelemen Emil (6.), Fórika Zsolt (44.), Demeter László (47.), Kelemen Krisztián (56.), Szász Lajos (69.);

Kápolnás–Szentegyháza 3–3 (1–0, 2–2) – büntetőkkel 6–7, vezették Ilyés Cs. – Ozsváth A., Feleki B., gólszerzők Both Lajos (40.), Lőrincz Ádám (51.), Molnár Ernő (115., öngól), illetve Gergely Tibor (52., 81., 110.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!