Hirdetés

Öt pontra nőtt a keresztúriak előnye

Öröm. Rúgják a gólokat a keresztúriak, és keveset kapnak. Eddig mindössze ötször találtak be a hálójukba. Archív
Fotó: Pál Árpád

2017. november 05., 22:27

Vendéggyőzelemmel zárult a román labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának rangadója: a listavezető Székelykeresztúri Egyesülés 2–0-ra nyert a második helyen álló Pro Mureșul otthonában.

2017. november 05., 22:27

Nem kedvezett az időjárás a vasárnap délutáni gyergyói rangadónak, köddel, hideggel dacolva kellett játszaniuk a csapatoknak a gyergyói stadionban. Legutóbb a negyedik fordulóban utazott Szárhegyre a VSK, akkor, bár korán vezetést szereztek a szentmiklósiak, végül Szárhegy diadalmaskodott, 5–1 arányban múlta felül a kék-fehéreket.

Ezúttal azonban másképp festett a játék képe. A múltkorinál jóval ütősebb csapatot sikerült összeraknia Berecz Norbertnek, így kiegyensúlyozottabb találkozót láthatott a csekély számú közönség. Az első félidőben kevés helyzet alakult ki mindkét tizenhatosban, a csapatok próbáltak fogást kitapogatózni egymáson a sűrű ködben, ami végül a 30. percben a VSK-nak sikerült.

Hirdetés

Andrei Țepeș ugrott ki remekül egy indításra, majd a szárhegyi hálóőrőn átpöccintette a labdát, amit Cioată Flavius vágott a hálóba. Szárhegyi oldalról is akadtak szép helyzetek, de igazán nagy veszély csak egy-két alkalommal volt a hazai kapu előtt.

A második félidőt a Bástya kezdte jobban, a játékrész első felében folyamatosan ostromolták Duduj kapuját. A VSK többnyire gyors ellentámadásokkal próbált válaszolni, de a számtalan kiugratás során Țepeșt lesen kapta a játékvezető-asszisztens, így nem sikerült növelni a hazai előnyt.

A félidő derekára már a fáradság is kezdte rányomni bélyegét a csapatok játékára, és néhány alkalommal el is szabadultak az indulatok mindkét oldalon, amit Illyés játékvezető sárga lapokkal próbált csillapítani.

A szárhegyiek magas beíveléseiből egy a VSK kapufáján csattant, perceken belül pedig a Bástya kapufája is megrázkódott Nagy Dénes kapáslövésétől. Úgy tűnt, nyerni tud a hazai csapat, aztán a 88. percben egy magas beívelés után Len Attila bombája a hálóban landolt. A hátralevő néhány percben már egyik fél sem tudott alakítani az eredményen, így osztoztak a pontokon a csapatok.

Vendégként nyert az Egyesülés

A Maroshévízen megrendezett találkozón a hazai együttes az utolsó 35 percre 9 játékosra maradt, az 52. percben labda nélkül elkövetett szabálytalanságért Kercsót kiállították, két percre rá pedig Dunca megkapta a második sárga lapot, és ő is mehetett az öltözőbe.

Végül a Székelykeresztúri Egyesülés két góllal legyőzte a Pro Mureșult, és így öt ponttal elhúzott üldözőjétől a ranglista élén.

Labdarúgás, 4. Liga, Hargita megyei csoport, 10. forduló:
Balánbányai Bányász–Homoródalmási Homoród 2–0 (2–0),
gólszerző: Alexandru Buhai (37. és 42. perc).

Maroshévízi Pro Mureșul–Székelykeresztúri Egyesülés 0–2 (0–0),
gólszerzők: Bilibók Zoltán (48.) és Gagyi Ervin (90+2.).

Gyergyószentmiklósi VSK–Gyergyószárhegyi Bástya 1–1 (1–0),
gólszerzők: Flavius Cioată (30.), illetve Len Attila (88.).

A Székelyudvarhelyi Roseal szabadnapos volt.

A következő forduló (november 11–12.) programja: szombaton Keresztúr–Balánbánya (14 óra), vasárnap Szárhegy–Almás (11.00) és Udvarhelyi Roseal–Maroshévíz (14.00). Gyergyószentmiklós csapata szabadnapos lesz.

4. Liga, Hargita megyei csoport (2017–2018)
M GY D V GK P
1. Székelykeresztúri Egyesülés 24 19 1 4 89–25 58
2. Balánbányai Bányász 24 16 2 6 66–32 50
3. Maroshévízi Pro Mureșul 24 14 1 9 78–42 43
4. Gyergyószentmiklósi VSK 24 10 1 13 56–74 31
5. Székelyudvarhelyi Roseal SK 24 7 5 12 41–75 26
6. Homoródalmási Homoród 24 5 3 16 37–77 18
7. Gyergyószárhegyi Bástya 24 4 5 15 36–78 17

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!