Hirdetés

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsi OSK sorsa a Szuperligában
Fotó: Pinti Attila

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

2025. május 08., 13:57

A bajnoki hajrában a Sepsi OSK sorsa még mindig a saját kezében van. A csapat jelenleg osztályozós helyen áll az alsóház tabelláján, és a reális cél az lehet számára, hogy a végéig megtartsa ezt a pozícióját. Aztán egy másodosztályú ellenféllel szemben kellene kiharcolja a bennmaradást.

De, ne szaladjunk ennyire előre. A rájátszásból még hátra van két forduló, és ezeken a meccseken abszolút minden előfordulhat. Igen, még az is, hogy a székelyföldi focidrukkerek legnagyobb bánatára a Sepsi OSK kiesik az élvonalból.

Hirdetés

Erre viszont még csak gondolni sem szabad,

mint ahogyan az együttes nemrég kinevezett új vezetőedzője, László Csaba fogalmazott egy korábbi sajtótájékoztatón: „Erről nem is akarok hallani, nem is akarok beszélni, hogy a következő szezont nem az első osztályban kezdjük” – jegyezte meg.

Kapcsolódó

A csapat az alsóház eddigi részében nyújtott teljesítményét elnézve azonban nem sok jóra lehet számítani, de hát a remény hal meg utoljára – szokták mondani.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A háromszékiek helyzetét tovább nehezíti, hogy a sorsdöntő mérkőzésekre kidőlt az egyik meghatározó játékosuk,

Denis Haruț, aki bokasérülést szenvedett és több hétig nem lesz bevethető.

Kapcsolódó

A Sepsi OSK még nyeretlen a rájátszásban, hét mérkőzésen alig két döntetlent ért el és öt vereséget szenvedett. Emiatt már egy ideje a kieső zónában vergődik, épphogy nincs olyan helyen, amely egyenes ágon való búcsút jelent az élvonaltól. Két ponttal előzik meg az Unirea Sloboziát, amelyhez folyton viszonyítani kell magukat.

Halkan jegyezzük meg, hogy a két csapat a következő hétvégi utolsó fordulóban éppen egymás ellen játszik,

ez a mérkőzés pedig akár sorsdöntő is lehet, az eredmény függvényében az egyik fél biztosan kiesik…

A Sepsi pedig kisebb hátrányban lesz, ugyanis idegenben lép pályára, a találkozót a Slobozia ideiglenes otthonában, az Ilfov megyei Clinceni-ben rendezik.

Addig az összecsapásig viszont a sepsiszentgyörgyiek arra törekednek, hogy kedvezőbb helyzetbe hozzák magukat. Az utolsó előtti játéknapon pénteken 21 órától hazai pályán elengedhetetlen a győzelem számukra a hozzájuk hasonlóan szintén osztályozós helyen található, ám három pontos előnnyel rendelkező FC Botoșani ellen.

Kapcsolódó

Amennyiben ugyanis sikerül nyerni, és a korábban kezdődő meccsen a Slobozia nem tudja legyőzni a már kiesett Gloria Buzăut, akkor

az utolsó forduló előtt biztossá válik, hogy a Sepsi egyenes ágon már nem eshet ki és legalább osztályozós pozícióban végez.

És, hogy ki lehet az ellenfél a bennmaradásért zajló esetleges párharcban, egyelőre kérdéses. Két fordulóval a 2. Liga felsőházi rájátszásának vége előtt jelenleg a Bukaresti Metaloglobus és az FC Voluntari foglalja el az osztályozót érő helyeket, de még a Resicabányai CSM-nek is van esélye odaérni ezekre.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A Székely Sportnak korábban nyilatkozó Diószegi László klubelnök elmondása szerint az esélyek elég kicsik a bajnokság végén, de reményét fejezte ki, hogy

megszabadulnak a direkt kieséstől, ehhez még legalább négy pontot kell szerezzenek,

és mint fogalmazott: „aztán az osztályozón egy 2. ligás csapatot csak meg tudunk verni”.

Ennél többet már aligha hozhat ki a bajnokság végéből a sepsiszentgyörgyi együttes. Ahhoz ugyanis, hogy biztos bennmaradó helyen zárjon, meg kell nyerje az utolsó két mérkőzését, de könnyen lehet, hogy még ez sem lesz elegendő ahhoz.

A Sepsi hátránya jelenleg négy pont a kieső zóna felett álló Aradi UTÁ-val szemben, míg a Petrolul és a Jászvásári Poli egyaránt öt pontos előnyben vannak, így csekély az esély arra, hogy be tudnák éni őket.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás, 8. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás, 9. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK: 21 ponttal kezdte a rájátszást
FC Hermannstadt: 21 ponttal kezdte a rájátszást
Petrolul Ploiești: 20 ponttal kezdte a rájátszást
Konstancai Farul: 18 ponttal kezdte a rájátszást
Aradi UTA: 17 ponttal kezdte a rájátszást
Galaci Oțelul: 16 ponttal kezdte a rájátszást
FC Botoșani: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Jászvásári Poli: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Unirea Slobozia: 13 ponttal kezdte a rájátszást
Gloria Buzău: 10 ponttal kezdte a rájátszást
Szavazógép

Megmenekül a kieséstől a Sepsi OSK?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!