Hirdetés

László Csaba pozitív mentalitást hozott magával, ez segíthet a Sepsi OSK-n

Hiányzik a játékosok önbizalma, amit egy győzelemmel lehet visszaszerezni
Fotó: Pinti Attila

Új vezetőedzővel próbálja meg elkerülni a kiesést a labdarúgó Szuperligában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. László Csaba eltökélten érkezett, hogy az utolsó három fordulóban benntartsa az élvonalban korábbi együttesét.

2025. május 02., 10:47

Mozgalmas volt a hét eleje a sepsiszentgyörgyi klubnál, amely szerződést bontott Dorinel Munteanuval, aki kevesebb, mint másfél hónapig vezette a csapatot, ez idő alatt mindössze egy döntetlent értek el és négyszer vereséget szenvedtek, így a kieső zónába kerültek. A vezetőség hamar megtalálta az utódját, az együttest korábban 2019 májusa és novembere között már irányító László Csabát nevezték az új edzőnek.

Kapcsolódó

Hirdetés

A székelyudvarhelyi származású, 61 éves tapasztalt szakemberre rendkívül nehéz feladat hárul, a bajnokság alsóházi rájátszásának utolsó három fordulójában valahogyan meg kell mentenie a kieséstől a Sepsi OSK-t. László Csaba pénteken 17 óra 30 perctől mutatkozik be a kispadon, amikor a háromszéki együttes a Jászvásári Poli otthonában lép pályára a play-out 7. fordulójának nyitómérkőzésén.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

„Van még három mérkőzés, benn kell, hogy maradjunk, meg kell tartsuk a tagságunkat a román első osztályban, ez a célunk.

Diószegi László tulajdonos elmondta és én is tudtam, hogy milyen helyzetben van jelenleg a csapat. Nem kellett sokat győzködni, ő is úgy érezte és én is úgy gondolom, hogy tudok segíteni”

– fogalmazott a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón László Csaba, aki köszönetet mondott a Debreceni Egyetem igazgatójának és rektorának, hogy elengedték, mert a Sporttudományi Koordinációs Intézet munkatársaként előadóként tevékenykedik és őket képviseli a nemzetközi fórumokon.

A Sepsi OSK új vezetőedzője megjegyezte, nem ismeretlen számára a csapat kerete, mivel havonta egyszer a klub elöljáróival tartotta a kapcsolatot, és van olyan játékos is, akivel együtt dolgozott, mint Niczuly Roland és Florin Ștefan, továbbá Dorian Babunskit ismeri Magyarországról, amikor a Debrecennél játszott, Branislav Ninajra pedig emlékszik a szlovák bajnokságból.

László Csaba a problémák azonosítása helyett a megoldásra törekszik a Sepsi OSK-nál •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

László Csaba a problémák azonosítása helyett a megoldásra törekszik a Sepsi OSK-nál
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

László Csaba rámutatott, a legnagyobb ellenség az idő rövidsége, és ebben a helyzetben nem az a fontos, hogy ígérgessenek és nagy dolgokat mondjanak, hanem hogy menjenek ki a pályára, nyerjék meg azt a mérkőzést és akkor visszajön az önbizalmuk.

Az a célom, hogy a játékosok megértsék, hogy mit akarok és várok el tőlük. Azt szeretném, hogy Jászvásáron bizonyítsák be, lássa az ellenfél, a szurkolók és mindenki, hogy győzni jöttünk, mindenünk megvan ehhez.

Az önbizalmuk hiányzik, amit egy győzelemmel lehet visszaszerezni. Meg kell szakítanunk a nyeretlenségi sorozatot, ha nem hozzuk el a pontokat, még nagyobb bajba kerülünk” – fogalmazott László Csaba.

Kiemelte, el kell felejtsék az eddigi hibákat, hogy kik és hol tévedtek, ilyenkor sokkal inkább össze kell tartsanak és egymást kell támogassák.

Én alapból a természetemből adódóan utálom azt, amikor a problémákat látjuk, mert ehelyett arra kell törekedni, hogy mi a megoldás, és így motiváltam a játékosokat. A pozitív gondolkodás fog előre vinni minket, ami meghozza a munka gyümölcsét”

– adott hangot a reményeinek a szakvezető.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

László Csaba közölte, a Sepsi OSK egy stabil alapokkal rendelkező klub, ahol kitűnőek a feltételek, így kár lenne arról beszélni, hogy a következő szezont nem az első osztályban kezdik és erről nem is akar hallani. „A nehéz időkben ismered meg a barátaidat és tudod, hogy kire tudsz támaszkodni és aki segítséget nyújt.

Szükség van a szurkolókra, hogy ők a lelátón és mi a pályán együtt megtegyünk mindent azért, hogy a klub az első osztályban maradjon. Ez a legfontosabb, hogy mindenki megértse, csak együtt tud sikerülni”

– jelentette ki a sajtótájékoztató végén László Csaba.

A Sepsi OSK hat forduló után a 8., osztályozót jelentő helyet foglalja el a Szuperliga alsóházi rájátszásának tabelláján. A pénteki ellenfelük jobb helyzetből várja az összecsapást, a Jászvásári Poli a negyedik helyet foglalja el, és öt ponttal előzi meg a sepsiszentgyörgyi csapatot.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás, 7. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK: 21 ponttal kezdte a rájátszást
FC Hermannstadt: 21 ponttal kezdte a rájátszást
Petrolul Ploiești: 20 ponttal kezdte a rájátszást
Konstancai Farul: 18 ponttal kezdte a rájátszást
Aradi UTA: 17 ponttal kezdte a rájátszást
Galaci Oțelul: 16 ponttal kezdte a rájátszást
FC Botoșani: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Jászvásári Poli: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Unirea Slobozia: 13 ponttal kezdte a rájátszást
Gloria Buzău: 10 ponttal kezdte a rájátszást
Szavazógép

Megmenekül a kieséstől a Sepsi OSK?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

A székely derbi után jön a téli szünet, január közepén folytatódik a Szuperliga

December 21-én zárul az idei bajnoki program, január 15-én pedig már folytatódik a Szuperliga. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egymás ellen búcsúzik az évtől, az újrakezdéskor a háromszékiek idegenben, a csíkiak otthon játszanak.

Galacon keres kiutat a hullámvölgyből a Sepsi OSK

Négy bajnoki óta nyeretlen a Sepsi OSK, vasárnap pedig közvetlen riválisánál, a Galaci Oțelul otthonában próbálna javítani. A háromszékieknek a támadójátékukon is változtatniuk kell, miközben a házigazdák pontrúgások után különösen sebezhetők.

Tovább tart az FC Argeș mélyrepülése, a Kolozsvári CFR döntetlent játszott a Petrolulnál (videóval)

Tovább remekel a labdarúgó Szuperliga egyik újonca. A Vajdahunyadi Corvinul a végjátékban szerzett találatokkal nyert. A Kolozsvári CFR lőtt érvényes és szabálytalan gólt is.

Keserű szájízzel távozott a Rapid stadionjából az FK Csíkszereda

Kétgólos vereséggel zárta a Bukaresti Rapid elleni péntek esti idegenbeli mérkőzését az FK Csíkszereda. A piros-feketéknek több nagy gólszerzési lehetőségük volt, Valentin Suciu vezetőedző és Eduard Pap szerint legalább a döntetlenre rászolgáltak volna.

Bátran futballozott, de pont nélkül maradt az FK Csíkszereda Bukarestben

Az FK Csíkszereda bátran futballozott pénteken este, több nagy helyzetet is kialakított, de nem tudta kihasználni lehetőségeit. A Bukaresti Rapid a második félidőben fölénybe került, és végül két góllal nyert a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában.

Jobban kell sáfárkodnia a helyzeteivel az FK Csíkszeredának a Rapid otthonában

Egy héten belül harmadszor lép pályára az FK Csíkszereda, amely a Voluntari elleni első bajnoki győzelem és a Bihar FC-vel szembeni kupavereség után péntek este a Bukaresti Rapid vendége lesz a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában.

Adóssághegyek mellett pontlevonás is fenyegeti a Kolozsvári CFR-t

A feltételes tételekkel együtt csaknem 41 millió euróra rúgnak a Kolozsvári CFR-vel szembeni követelések. A fizetésképtelenségi eljárás alatt álló klubot pontlevonás is fenyegeti, de a büntetés egyelőre nem tekinthető eldöntöttnek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!