Közel hatvanezer néző előtt lépett pályára kedden késő este a kolozsvári együttes a legendás Celtic Park stadionban. Az elejétől bátran játszott a CFR, amely Ciprian Deac révén az első félóra végén vezetéshez jutott, amelyet a szünetig megtartott.
A folytatásban viszont a skótok hamar egyenlítettek, sőt fordítottak is. Aztán Omrani tizenegyesgóljával ismét Dan Petrescu csapata állt továbbjutásra. De csak nagyon rövid ideig, a Celtic ugyanis ismét átvette a vezetést. Negyedórával a vége előtt azonban Păun távoli lövése után Omrani másodszor is kiegyenlített.
A 3–3-s eredmény a CFR továbbjutását jelentette, amely a végéig nagy nehézségek árán kihúzta kapott gól nélkül, sőt az utolsó percben Țucudean megnyerte a meccset a kolozsváriaknak.
A CFR továbbjutott a Bajnokok Ligája play-off körébe, és már csak egy lépés választja el a főtáblára jutástól. Ezt a cseh Slavia Prága ellen harcolhatja ki, a párharc első mérkőzését jövő héten kedden Kolozsváron rendezik. Ennek végkimenetétől függetlenül viszont a CFR már biztosan bejutott az Európa Liga csoportkörébe.
A Ferencváros hiába várta valamivel jobb előjellel a horvát Dinamo Zagráb elleni visszavágót, nem tudott élni az idegenben elért 1–1-es eredmény jelentette minimális előnnyel. Ugyancsak kedden este Budapesten, a Groupama Arénában nagyarányú, 4–0-s vereséget szenvedett, így az Európa Ligában folytatja a jövő héttől. A csoportkörbe jutásért a Ferencváros az első meccsen idegenben 2–1-es előnyt szerzett litván Suduvával, vagy az izraeli Maccabi Tel-Avivval csap össze.
Labdarúgó Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Celtic Glasgow–Kolozsvári CFR 3–4 (0–1), összesítésben 4–5.
Gólszerzők: Forrest (51.), Edouard (61.), Christie (76.), illetve Deac (27.), Omrani (74., büntetőből, 80.), Țucudean (90+6.).
Celtic: Bain – Elhamed, Ajer, Simunovic – McGregor, Brown (Bayo, 88.), Ntcham (Griffiths, 83.), Forrest – Christie, Edouard, Johnston (Morgan, 75.). Edző: Neil Lennon.
CFR: Arlauskis – Susic, Vinicius, Burcă, Camora – Djokovic, Bordeianu, Aurelio (Păun, 77.), Deac – Rondon (Țucudean, 46.), Omrani (Mureșan, 84.). Edző: Dan Petrescu.
Vezette: Andris Treimanis (lett).
Ferencváros–Dinamo Zágráb 0–4 (0–1), összesítésben 1–5.
Gólszerzők: Ademi (16.), Petkovic (47.), Olmo (55.), Gojak (79.).
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!