A szombaton 21 óra 30 perctől kezdődő rangadót felvezető sajtótájékoztatón a szakvezető elmondta, nem volt könnyű elviselni a Sepsi OSK elleni hétfői hazai vereséget, a mérkőzésen saját szintjük alatt teljesítettek, ezt be kell ismerjék. Edward Iordănescu ennek ellenére bízakodó a folytatást illetően, hiszen továbbra is vezetik a bajnokságot, és nem is tehetne másképp, hiszen érkezésekor is reménykedett, amikor több pontos lemaradásuk volt az éllovas mögött.
A futballkedvelőknek tudniuk kell, hogy ez a szezon szokatlan volt a vírusfertőzések és a zsúfolt menetrend miatt, hiszen nehezebb volt regenerálódni fizikailag és mentális téren is, éppen ezért az élen több volt a pontvesztés mint az elmúlt években”.
Az ellenfélről úgy nyilatkozott, a Craiova gyengén teljesített az utóbbi meccsein, de szerinte ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az előző egymás elleni mérkőzés előtt is rossz időszakban voltak, és mégis nyertek Kolozsváron. Hozzátette, még ők is reménykednek a bajnokság megnyerésében, és biztos abban, hogy nagyon motiválnak lesznek.
Közölte, biztos benne, hogy a csapata jó játékerőt képvisel a craiovai kiszálláson, ahol ha megszerzik a három pontot, újra nagy reményeket fűzhetnek a címvédéshez.
| 2021. 05. 14. 17:30 | Academica Clinceni Clinceni | FC Botoșani Botoșani | 4-3 |
| 2021. 05. 15. 21:30 | Universitatea Craiova U Craiova | Kolozsvári CFR CFR | 1-3 |
| 2021. 05. 16. 22:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FCSB FCSB | 2-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 8 | 5 | 1 | 2 | 12-5 | 48 |
2 | FCSB FCSB | 8 | 3 | 3 | 2 | 13-11 | 45 |
3 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 8 | 4 | 2 | 2 | 9-6 | 37 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 8 | 2 | 2 | 4 | 8-11 | 37 |
5 | FC Botoșani Botoșani | 8 | 3 | 1 | 4 | 13-16 | 31 |
6 | Academica Clinceni Clinceni | 8 | 2 | 1 | 5 | 8-14 | 29 |
Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!