Az A csoport éléről lecsúszott Homoródszentpál, miután hazai pályán kikapott Felsőboldogfalvától. Az első helyre Farcád került, 3–1-re nyert Siménfalván. A második helyen meglepetésre Betfalvát találjuk, az újonc Kobátfalva ellen aratott 3–0-s győzelmének köszönhetően jött fel a dobogó második fokára.
A B csoportban községi rangadót rendeztek, Farkaslaka Malomfalvát fogadta, nagyon sokan kíváncsiak voltak a két együttes találkozójára. A hazai csapat jobban kezdte a mérkőzést és rövid időn belül sikerült két gólos előnyre szert tennie. Ezután a vendégek is felvették a mérkőzés ritmusát, és egy szép összjáték végén szépítettek is.
Nem tartott sokáig az egy gólos különbség, mivel Farkaslaka egy szépségdíjas távoli lövéssel visszaállította a két gólos különbséget.
A második félidő elején ismét faragtak a hátrányukból a vendégek, de nem sokkal később egy jogosan megítélt büntetőből végképp eldöntötte a mérkőzést Farkaslaka, amire már nem tudtak válaszolni a vendégek.
Bogárfalva közel járt szezonbeli első győzelméhez, hiszen hetven percen át vezetett a Korondi Ifjúság ellen, ám
a vendégek hatalmas szerencsével a hosszabbításban két gólt is szereztek és így megnyerték a találkozót, továbbra is vezetik a B csoportot.
Szentlélek kétszer is vezetett Máréfalván, mégsem szerzett pontot. A Parajdi SK többek között kapusuk remeklésének köszönhetően is 9–1-re verte Kápolnást.
Homoródszentpál–Felsőboldogfalva 1–2 (0–0),
gólszerzők Egyed Csongor (75.), Kulcsár Márk (48., 88.)
Etéd–Nagygalambfalva 1–1 (0–0),
gólszerzők Kiss Norbert (52.), illetve Miklósi Zoltán (82.);
Oklánd–Szentábrahám 2–1 (0–0),
gólszerzők Boda Krisztián (64.), illetve Csomor Attila (53.), Benkő István (80.);
Gagy–Bögöz 1–5 (1–3),
gólszerzők Pintó Szabolcs (36.), Tófalvi Lajos (21.), Vass Szabolcs (35.), Péter Csaba (42.), László Arnold (46., 52.);
Siménfalva–Farcád 1–3 (0–1),
gólszerzők Pálfi Attila (46.), illetve Mihai Mocanu (26.), Vécsi Tamás (57.), András Zsolt (60.);
Betfalva–Kobátfalva 3–0 (2–0),
gólszerzők Szőcs Attila (21.), Kedei Károly (31.), Murvai István (82.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Farcád Farcád | 4 | 3 | 1 | 0 | 12-4 | 10 |
2 | Betfalva Betfalva | 4 | 3 | 1 | 0 | 10-4 | 10 |
3 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 4 | 3 | 0 | 1 | 15-6 | 9 |
4 | Etéd Etéd | 4 | 2 | 1 | 1 | 13-7 | 7 |
5 | Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva | 4 | 2 | 1 | 1 | 8-7 | 7 |
6 | Nagygalambfalva Galambfalva | 4 | 2 | 1 | 1 | 6-6 | 7 |
7 | Bögöz Bögöz | 4 | 2 | 0 | 2 | 12-12 | 6 |
8 | Oklánd Oklánd | 4 | 1 | 1 | 2 | 4-7 | 4 |
9 | Szentábrahám Szentábrahám | 3 | 1 | 0 | 2 | 5-5 | 3 |
10 | Homoródszentpéter Szentpéter | 3 | 1 | 0 | 2 | 6-11 | 3 |
11 | Siménfalva Siménfalva | 4 | 1 | 0 | 3 | 5-10 | 3 |
12 | Kobátfalva Kobátfalva | 3 | 0 | 0 | 3 | 2-10 | 0 |
13 | Gagy Gagy | 3 | 0 | 0 | 3 | 2-11 | 0 |
Zeteváralja–Székelyvarság 3–5 (0–4),
gólszerzők Csíki Imre (69.), Sebők Imre (83.), Zsombori Hunor (90+3.), illetve Berkeczi Ervin (16.), Pály Attila (32.), Józsa Rajmond (35., 46., 68.);
Bogárfalva–Korondi Ifjúság 1–2 (1–0),
gólszerzők Györgdeák Milán (24.), illetve Karda György (90.), Kiss Gyula (90+3.);
Máréfalva–Szentlélek 4–3 (2–2),
gólszerzők Bálint András (12.), Csíki Zsolt (25.), Zoltán Ferenc (59., 60.), illetve Hajdó Imre (5.), Hegyi Norbert (37.), Albert Ferenc (51.);
Parajdi SK–Kápolnás 9–1 (4–0),
gólszerzők Ráduly Sándor (4., 42., 78.), Ungvári Bence (8., 44., 72., 82. 86.), Simon Zoltán (58.), illetve Bencze Tamás (79.);
Farkaslaka–Malomfalva 4–2 (3–1),
gólszerzők Jakab Artúr (9.), Simó Magor (18., 30., 56.), illetve Vas Arnold (20.), Miklós Levente (48.);
Alsósófalva–Zetelaka II. 3–1 (2–0),
gólszerzők Farkas Levente (10., 16., 49.), illetve Biró Tamás (57.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 4 | 4 | 0 | 0 | 8-3 | 12 |
2 | Varság Varság | 4 | 3 | 1 | 0 | 13-6 | 10 |
3 | Lövéte Lövéte | 3 | 2 | 1 | 0 | 19-1 | 7 |
4 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 4 | 2 | 1 | 1 | 16-9 | 7 |
5 | Máréfalva Máréfalva | 4 | 2 | 1 | 1 | 12-10 | 7 |
6 | Parajdi SK Parajdi SK | 4 | 2 | 0 | 2 | 15-6 | 6 |
7 | Malomfalva Malomfalva | 4 | 2 | 0 | 2 | 19-12 | 6 |
8 | Alsósófalva Alsósófalva | 4 | 2 | 0 | 2 | 9-7 | 6 |
9 | Szentlélek Szentlélek | 3 | 2 | 0 | 1 | 8-7 | 6 |
10 | Kápolnás Kápolnás | 4 | 1 | 0 | 3 | 7-18 | 3 |
11 | Zetelaka II. Zeteleka | 3 | 0 | 0 | 3 | 3-10 | 0 |
12 | Bogárfalva Bogárfalva | 3 | 0 | 0 | 3 | 5-23 | 0 |
13 | Zeteváralja Zeteváralja | 4 | 0 | 0 | 4 | 5-27 | 0 |
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
A brazil játékmester Anderson Ceara szépségdíjas találataival az FK Csíkszereda már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet után hatékonyan védekezett, így mindhárom pontot otthon tartotta az Aradi UTA ellen.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!