Az U9-es korosztályú csapatok (2010-ben és később született gyermekek) a Craiova melletti Ișalnițán lépnek pályára, az olténiai fővárostól 13 km-re fekvő település korszerű sportcsarnokában lesznek a mérkőzések december 14-én és 15-én.
Az A csoportba a házigazda Universitatea Craiova, a Real Junior Vaslui, az FK Csíkszereda és a Kolozsvári Luceafărul kapott besorolást, a B jelű négyesben pedig a CSM Râmnicu Sărat, a Bukaresti Inter Galaxy, a Temesvári Banatul Sportiskola és az Academia Hagi harcol a továbbjutásért.
A két csoportgyőztes az első helyért játszik, a csoportmásodikok pedig a harmadik helyért lépnek majd pályára.
A Kovács Tamás és Tőke Szilárd edzők által felkészített FK Csíkszereda előbb a megyei szakaszt nyerte meg, majd a marosvásárhelyi zónaszakaszon végzett az élén.
A 2009-ben született gyermekeknek kiírt Gheorghe Ola Emléktorna döntőjét Konstancán rendezik, ide a székelyföldi érdekeltségű zónaszakaszból a Brassói Juniorul jutott be.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!