Az ominózus mérkőzésen – amelyen a hazai pályán játszó CFR 3–2-re diadalmaskodott – az olasz szakvezető heves szóváltásba keveredett az ellenfél játékosával, Andrei Cordeával, aki megítélése szerint káromkodott vele szemben. Közvetlenül a lefújás után Bergodi feldúltan rohant be a pályára, nekirontott a hazaiak középpályásának, és csak nehezen tudták megállítani.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi és etikai bizottsága szerdán tárgyalta az ügyet, és
úgy határozott, hogy egy hónapra tiltja el Cristiano Bergodit, valamint 10 ezer lejes pénzbírságot is kapott.
Ezzel együtt olcsón megúszta, hiszen a tettéért a legkisebb mértékű büntetést szabtak ki rá, a szabályzat szerint ugyanis akár egy évig terjedő is szankcióval is sújthatták volna.
A döntést követően a 61 éves tréner – aki már a Galaci Oțelul és az FK Csíkszereda elleni meccseken sem foglalt helyet a kispadon – biztosan kihagyja a Szuperliga alapszakaszának utolsó három fordulóját, de még az FC Hermannstadt elleni Román Kupa-negyeddöntőt is.
Nem menekült meg Andrei Cordea sem, akit három fordulóra tiltottak el, valamint 5 ezer lejes büntetés befizetésére kötelezték.
Ő viszont még csak egy találkozót kell kihagyjon, mivel nem játszott a Rapiddal szembeni kupameccsen és a Hermannstadt elleni bajnokin sem.
A botrány két főszereplője mellett mindkét klubot megbírságolták, a CFR 15 ezer, az U 10 ezer lejes pénzbüntetést kapott.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Az önbizalomhiány a csapat egyik legnagyobb problémája az FK Csíkszereda nemrég kinevezett vezetőedzője szerint. Valentin Suciu minél hamarabb elérné az első győzelmet a Szuperligában. Saját játékfilozófiát és harcos mentalitást szeretne.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!