Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) svájci, nyoni központjában tartották a női labdarúgó BL első fordulójának sorsolását, amelyen kiderült, hogy a román és a magyar bajnok ugyanabba a csoportba került, és az is, hogy az 1. csoport mérkőzéseit Kolozsváron rendezik, szeptember 6-9. között. A kolozsvári csoportban előbb a Ferencváros az izraeli FC Kiryjat ellen lép pályára, majd a Kolozsvári U a szlovák Spartak Myjava együttesével találkozik. A két párharc győztese játszhat a továbbjutásért szeptember 9-én.
A selejtező lebonyolítása megegyezik az elmúlt néhány évben megszokottal. A novemberben kezdődő, 16 csapatos csoportkört két selejtezőforduló előzi meg, az első körben négycsapatos minitornákon kell kiharcolni a továbbjutást, míg a kvalifikáció második körében már két-két csapat játszik egymással kétmeccses, klasszikus párharcot a főtáblára kerülésért.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!