„2007-ben nagy álmom válhatott valóra, hisz először ölthettem magamra a magyar címeres mezt” – nyilatkozta a magyar szövetség honlapjának a 30 éves játékos.
„Büszkeséggel tölt el, hogy labdarúgóként 13 éven keresztül képviselhettem Magyarországot. Most hosszú évek után szeretnék elbúcsúzni. Nem volt egyszerű döntés ez számomra, de úgy érzem, eljött az idő. Szeretnék minden edzőmnek és játékostáramnak köszönetet mondani az elmúlt időszak emlékeiért.
– tette hozzá.
Az egyetlen Bajnokok Ligája-győztes magyar futballista 62 mérkőzésen lépett pályára címeres mezben, és ezeken 31 gólt szerzett.
Jakabfi Zsanett Somogyváron, majd 14 éves korától az MTK Hungária FC-ben játszott. Öt szezon alatt több mint száz gólt lőtt, és magyar bajnok lett, majd 2009-ben Wolfsburgba igazolt. Csapatával hatszor nyerte meg a német bajnokságot, és hatszoros kupagyőztesnek mondhatja magát.
A Bajnokok Ligájában kétszer ért fel a csúcsra klubjával, az előző kiírásban is döntőt vívott, és az idén kilencedszer választották meg az év magyar női labdarúgójának.
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Az idei szezon első versenyét rögtön győzelemmel ünnepelte Norbert és Francesca Maior, a testvérpár magabiztos sikert aratott a 34. Hargita Ralin. Ezzel az elmúlt hat évben ők a hatodik páros, amely megnyeri a hargitai futamot.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!