Hirdetés

Bemutatkoztak a másodosztályban a csíki focis lányok

Négy gól született az első csíkszeredai másodosztályú labdarúgó mérkőzésen. A házigazdák piros-feketében játszottak
Fotó: Pinti Attila

2020. november 15., 15:27

Döntetlennel kezdte szereplését a női labdarúgó 2. Ligában az FK Csíkszereda. Albu László edző tanítványai vasárnap délben hazai pályán 2–2-es döntetlent játszottak a Marosvásárhelyi Ladies ellen.

2020. november 15., 15:27

Egy védelmi hibát követően hamar hátrányba kerültek a házigazdák az Erőss Zsolt Aréna melletti műgyepes pályán megrendezett találkozón, de aztán hamar megfordították a mérkőzést. Az előnyt sajnos nem sikerült megtartani, a tapasztaltabb vásárhelyi gárda ponttal távozott Csíkszeredából.

Hirdetés

Albu László, az FK Csíkszereda női csapatának vezetőedzője: „Színvonalas mérkőzés volt, védelmi hibából kaptuk az első gólt, de a lányok nem törtek meg, szép akciógóllal egyenlítettünk, majd rá három percre megszereztük a vezetést is. Szünet előtt volt egy kapufánk is, aztán a második félidőben szabadrúgást követően az ellenfél kiegyenlített. A folytatásban is jó helyzeteink voltak, sőt az utolsó percben Dimény egy az egyben a kapussal eldönthette volna a meccset, de sajnos a kapusba rúgta a labdát.

Szerintem jól sikerült a bemutatkozásunk a második ligában. Kell tanulni a hibákból, és bizakodó vagyok a folytatást illetően.”
•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Labdarúgó 2. Liga, 2. csoport, 1. forduló:
FK Csíkszereda–Marosvásárhelyi Ladies 2–2 (2–1).
Gólszerzők: Szász Ildikó (14., 16.), illetve Nagy Renáta (11.), Krall Tímea (55.).
FK Csíkszereda: Kristály Franciska – Szentes Szabina, Péter Kinga, Simó Mónika, Albu Erika Julianna, Boér Bíborka, Antal Anita, Sándor Ibolya, Kristó Laura, Nagy Noémi, Szász Ildikó. Játszott még: Balogh Nikoletta, Györgyicze Réka, László Renáta és Dimény Hajnalka. Vezetőedző: Albu László.
Ladies: Tóth Evelin – Nagy Renáta, Rus Orsolya, Adorján Szidónia, Csóka Antónia, Krall Tímea, Tamás Tímea, Dávid Márta, Tímár Erika, Egyed Kriszta, Suciu Alexandra. Játszott még: Nagy Laura és Balla Amanda. Vezetőedző: Mihály Sándor.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A csoport másik mérkőzésén:
Kolozsvári U Olimpia II.–Szörényvári Atletic Drobeta 21–0.
A Kolozsvári Olimpic Star a nyitófordulóban szabadnapos volt.

A következő fordulóban (szerda, november 18.) a csíki lánycsapat Szörényváron vendégszerepel. A csoport másik mérkőzését, a két kolozsvári együttes közötti találkozót november 28-ára halasztották. A Marosvásárhelyi Ladies szerdán szabadnapos lesz.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá!

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

A ráadásban nyert Kolozsváron az FK Csíkszereda női csapata

Sokáig gól nélküli, kiegyenlített mérkőzésen a ráadás hozta meg a döntést: az FK Csíkszereda idegenben győzte le a Kolozsvári U Olimpiát, és megerősítette második helyét a női labdarúgó Szuperliga felsőházi rangsorában.

Megnyerte az elmaradt bajnokiját, növelte előnyét a címvédő a csíkiak előtt

Két korábbról elnapolt találkozóval folytatódott hétközben a román élvonalbeli női labdarúgó-bajnokság. A rájátszás felénél tartanak a csapatok, az éllovas Konstancai Farul előnye hat pont az FK Csíkszeredával szemben.

Nagy esély előtt az FK Csíkszereda: nemzetközi kupaszereplésért harcolhatnak

Románia előrelépett az UEFA rangsorában, így már két csapat indulhat a női európai labdarúgókupákban. Ez hatalmas esély az FK Csíkszereda számára, amely jelenleg a második helyen áll a Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Gólt lőtt az FK támadója, Románia és Magyarország is győzelemmel folytatta a vb-selejtezőt

Az FK Csíkszereda két játékosa is kezdő volt a romániai női labdarúgó-válogatottban, amely magabiztosan verte Ciprust, míg a magyarok hét gólt szerezve múlták felül Észak-Macedóniát a vb-selejtezőkön.

Jó helyzetből várja a vb-selejtezőt a magyar és román női válogatott

A magyar és a romániai női labdarúgó-válogatott is csoportja éléről várja a világbajnoki selejtezők folytatását. Mindkét együttesre fontos mérkőzés vár hétvégén.

FK-játékosokkal a keretben folytatná jó sorozatát a női válogatott

Három FK Csíkszereda-játékos is helyet kapott a romániai női labdarúgó-válogatott keretében, amely a Ciprus elleni hazai világbajnoki selejtezőre készül.

Otthonában győzte le a Farult, harcban maradt a bajnoki címért az FK Csíkszereda

Legnagyobb riválisa otthonában is folytatta győzelmi sorozatát az FK Csíkszereda: a piros-feketék szombat délután 1–0-ra nyertek a Konstancai Farul ellen a női labdarúgó Szuperliga rájátszásának 6. fordulójában.

A második meccsét is behúzta, egy lépésre az elődöntőtől az FK Csíkszereda

Magabiztos, 3–0-s hazai győzelmet aratott az FK Csíkszereda a Gyulafehérvári Unirea ellen a női labdarúgó Román Kupa csoportkörének 2. fordulójában, szerda délután. A piros-feketék vezetik csoportjukat, és karnyújtásnyira kerültek az elődöntőtől.

Uralta a játékot, négy gólig jutott a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda

Végig dominálva, magabiztos 4–1-es győzelmet aratott hazai pályán az FK Csíkszereda a Temesvári Poli ellen a női labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában.

Hat góllal indították a kupasorozatot a csíki lányok

Kiütéses győzelemmel kezdte szereplését a címvédő FK Csíkszereda a női labdarúgó Román Kupa csoportkörében. Szeitl Szilvia együttese szerda délután 6–1-re múlta felül a Bukaresti Rapid csapatát a Burus Csaba Sportparkban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!