A kézdivásárhelyi születésű, 26 éves kapus 2016 nyarán csatlakozott a Sepsi OSK-hoz, és azóta a csapat meghatározó játékosává vált, hozzájárult az élvonalbeli feljutáshoz, és 119 mérkőzésen védte a háromszékiek kapuját az 1. Ligában. A jelenlegi szezonban mindössze egy mérkőzésen hiányzott, a bajnokság 14. fordulójában a Bukaresti Dinamo ellen, akkor eltiltását töltötte, mivel két sárga lap miatt kiállították az U Craiova 1948 elleni kupa-nyolcaddöntő utolsó perceiben.
Jól érzem magam a csapatnál, és fontos szempont, hogy itthon vagyok” – nyilatkozta a Székely Sport megkeresésére Niczuly Roland. Hozzátette, az elmúlt időszakban volt néhány beszélgetés más csapatokkal, de semmi konkrétum, és végül a Sepsi OSK mellett döntött.
A bajnoki idénnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy még nagyon sok mérkőzés van hátra, de amíg matematikai esélyük van a felsőházi rájátszásba jutásra, addig nem adják fel, és majd amikor lejár a visszavágó-sorozat, vonalat húznak, és meglátják, hogy hol helyezkednek el.
A kupában – akárcsak két szezonnal ezelőtt – a mostani idényben is odaérhetnek a végére, ez csak rajtuk múlik, és nagyon szeretnék megszerezni a végső győzelmet, ezzel a klubnak nagy álma válna valóra.
Niczuly Roland az edzőváltásról úgy vélekedett, a focicsapat életében mindig benne van, hogy ha nincsenek eredmények, akkor általában az edzőnek távoznia kell.
Az öltözőben nem volt soha gond a hangulattal, de nyilván a győzelmek után még jobb a hangulat a csapatban, és remélem, hogy visszatérünk arra a helyre, ahol nekünk lennünk kell” – közölte bizakodva a Sepsi OSK kapusa.
A Sepsi OSK legközelebb szombaton 15 órakor lép pályára, amikor a Chindia Târgoviștét fogadja az 1. Liga 17. fordulójában. A Dâmbovița megyei együttessel három nappal később, november 30-án, kedden 20.30-tól idegenben is megmérkőzik a Román Kupa negyeddöntőjében.
| 2021. 11. 26. 20:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 0-0 |
| 2021. 11. 27. 15:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Chindia Târgoviște Chindia | 0-0 |
| 2021. 11. 27. 17:30 | Aradi UTA UTA | FC Argeș Pitești FC Argeș | 0-1 |
| 2021. 11. 27. 20:30 | Bukaresti Rapid Rapid | CS Mioveni Mioveni | 1-1 |
| 2021. 11. 28. 17:30 | FC Botoșani Botoșani | FC Voluntari Voluntari | 1-1 |
| 2021. 11. 28. 20:30 | Universitatea Craiova U Craiova | FCSB FCSB | 2-3 |
| 2021. 11. 29. 17:30 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | Konstancai Farul Farul | 1-1 |
| 2021. 11. 29. 20:30 | Kolozsvári CFR CFR | Academica Clinceni Clinceni | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 16 | 14 | 0 | 2 | 25-8 | 42 |
2 | FCSB FCSB | 16 | 10 | 4 | 2 | 29-13 | 34 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 16 | 9 | 1 | 6 | 30-16 | 28 |
4 | FC Voluntari Voluntari | 16 | 9 | 1 | 6 | 19-17 | 28 |
5 | Bukaresti Rapid Rapid | 16 | 7 | 6 | 3 | 21-14 | 27 |
6 | FC Botoșani Botoșani | 16 | 7 | 6 | 3 | 15-14 | 27 |
7 | Konstancai Farul Farul | 16 | 7 | 4 | 5 | 18-9 | 25 |
8 | Aradi UTA UTA | 16 | 6 | 7 | 3 | 15-10 | 25 |
9 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 16 | 7 | 3 | 6 | 16-12 | 24 |
10 | Chindia Târgoviște Chindia | 16 | 4 | 6 | 6 | 12-12 | 18 |
11 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 16 | 3 | 8 | 5 | 17-17 | 17 |
12 | CS Mioveni Mioveni | 16 | 4 | 4 | 8 | 10-22 | 16 |
13 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 16 | 4 | 3 | 9 | 12-19 | 15 |
14 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 16 | 3 | 5 | 8 | 11-17 | 14 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 16 | 2 | 2 | 12 | 13-38 | 8 |
16 | Academica Clinceni Clinceni | 16 | 0 | 4 | 12 | 12-37 | 4 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!