Hirdetés

Tusványos: a klubtulajdonosok szerint nemzetközi szinten csak külföldiekkel lehet helytállni

Fotó: Farkas Tamás

2022. július 22., 15:26

Az utóbbi időben egyre több együttes bizonyíthat az európai kupaporondon a Kárpát-medencéből. Ebben a témakörben beszélgetett az idei Tusványoson Kubatov Gábor, Világi Oszkár, Diószegi László és Zsemberi János.

2022. július 22., 15:26

Minden idők legjobb csapata van jelenleg a dunaszerdahelyi együttesnél – vezette fel a beszélgetést Világi Oszkár, az FC DAC 1904 Dunaszerdahely tulajdonosa. „Azt is el lehet érni, hogy a szurkolók vereségnél is tapsoljanak és biztassanak, de úgyis lehet győzni, hogy elégedetlenül távoznak a drukkerek. Nálunk mindig küzdeni kell, bármi is az eredmény. Ezt megkövetelik tőlünk a rajongóink. A nemzetközi kupaporondon szeretnénk minél tovább menetelni. Ehhez természetesen hatalmas szerencsére is szükségünk lesz, de a fociban ez is komoly tényező” – folytatta Világi Oszkár.

Hirdetés

Elmondta, hogy az átigazolási filozófiát szeretnék megváltoztatni, olyan játékosokra van szükségük, akik átérzik, miről szól a DAC és képesek folyamatosan küzdeni a klubért. Szeretnék akadémiájukat fejleszteni, erre fogják figyelmük nagyrészét fordítani,

hiszen sokkal egyszerűbb kinevelni saját labdarúgókat, míg rejtett tehetségeket felfedezni.

•  Fotó: Farkas Tamás Galéria

Fotó: Farkas Tamás

„A teljes szlovák bajnokságot nézve a DAC dolgozik a második legnagyobb költségvetéssel, ettől függetlenül gyakran találjuk magunkat nehéz helyzetben. Több olyan csapat is van, amelyek csak szlovák játékosokkal dolgoznak és csak az akadémiájukra hagyatkoznak. 

A dunaszerdahelyi csapat akadémiája remekül működik, mégis, viszonylag kevesen döntenek mellettünk.

Ez valamilyen szinten érthető, ettől függetlenül ezen is dolgozunk, hogy hatékonyabban és gördülékenyebben menjen a teljes rendszer” – zárta beszédét Világi Oszkár.

•  Fotó: Farkas Tamás Galéria

Fotó: Farkas Tamás

Zsemberi János, az FK TSK Topolya tulajdonosa szerint is a legfontosabb tényező az akadémia létezése, minél előbb és minél gyorsabban kell beépíteni a fiatalokat. „Ez lehet egy klub jövője, nagy figyelmet fordítunk erre. Mi nem tudunk nemzetközi szintű játékosokat igazolni, egyszerűen nem tudjuk megfizetni őket, mivel nem vagyunk olyan pénzügyi helyzetben.

A magyar kormány támogatásának köszönhetően a pályánk legjobb az egész országban, emiatt pedig hozzánk szeretnének jönni a fiatalok, ebből pedig tudunk profitálni

– árulta el Zsemberi János.

Hozzátette, hogy sokat jelent a külföldi magyar csapatok együttműködése. A Topolya játszott az Olimpija Ljubljanával, a mérkőzést követően a meccsről készült videókat elküldték a Sepsi OSK-nak, akik a Konferencia Ligában mérkőznek meg velük. Zsemberi ezt az együttműködést mindenképp szeretné fenntartani, hogy ezen gárdák és a vezetőik tartsanak össze.

Diószegi László, a Sepsi OSK klubelnöke elmondta, hogy csapata számára nagyon kellemetlen bajnoki következik, vasárnap délben lépnek pályára. „A jelenlegi rendszer szerint egy játéknapon három összecsapáson lehet videóbíró, vasárnap pedig éppen négy mérkőzés lesz.

Nem elég, hogy a legnagyobb melegben lépünk gyepre, de még a VAR sem segítheti a focinkat. Ez kellemetlen. Ettől függetlenül igyekszünk legjobban a szerepelni.

A költségvetésre és az utánpótlásra hatalmas figyelmet fordítunk, így biztosított a jövőnk. Szentgyörgyi vagy a környező falvakból származó játékosokt szeretnénk beépíteni a csapatba. De a legmagasabb szinten szükség van külföldiekre is” – mondta Diószegi László, a Sepsi OSK klubelnöke.

•  Fotó: Farkas Tamás Galéria

Fotó: Farkas Tamás

Habár a magyar élvonalban a Ferencváros csapatának a legnagyobb költségvetése, ez az összeg nemzetközi kupaporondon elenyészőnek számít – emelte ki Kubatov Gábor. „A Bajnokok Ligájában messzemenőleg a legkisebb volt a miénk, 36 millió euró volt, míg a Barcelonáé 860. A második legkevesebb a Dinamo Kijevnek volt, de még ők is hetvennel büszkélkedhettek.

Azonban a pénz nem minden. Ott a PSG példája, ők is öntik bele a pénzt a csapatba, de mégsem tudnak maradandót alkotni a BL-ben. A foci rendkívül összetett sportág és nagyon nehéz egy jó csapatot összeállítani

– tette hozzá a Ferencvárosi TC elnöke.

Kubatov azt is elmondta, hogy ő sem büszke arra, hogy legutóbbi BL-selejtezőn például egyetlen magyar volt az FTC kezdőjében, viszont csak a csapat érdekeit helyezheti előtérbe, nem az emberek akaratát. Folyamatosan azon dolgoznak, hogy a klub minőségi meccseket játsszon és végre az európai kupaporondon is helytálljon.

A klub elnökei egyaránt egyetértettek, hogy a legnagyobb hangsúlyt az utánpótlásra kell fektetni, minden együttes meg kell próbáljon a sajátjaiból dolgozni és a fiataljaikat beépítse a felnőtt csapatba. A nemzetközi sikerhez azonban szükség van külföldi játékosokra is, másképp nem lehet komoly eredményt elérni.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!