A Sepsi OSK a 7. csoportba került, ahol nem volt kiemelt, a sorsolás előtt lehetett tudni, hogy kik lehetnek majd az ellenfelek az EKL második selejtezőkörében.
A CSZKA Szófia Bulgária rekordbajnoka, 31 alkalommal nyerte meg a pontvadászatot, legutóbb 2007–08-ban, míg a Bolgár Kupát 21-szer emelhette a magasba. Az előző bajnokságban második helyen végzett, drámai csatában egy ponttal maradt le a bajnok Ludogorectől.
Európában is többször megfordult a csapat, 2020–21-ben az Európa Ligában, a 2021–22-ben az EKL-ben volt csoportkörös. Tavaly a harmadik számú európai kupában a rájátszásig jutott, a csoportkör előtt az FC Basellel szemben maradt alul. Keretét 19 millió euróra becsüli a Transfermarkt.
A Kolozsvári CFR kemény ellenfelet kapott, a török bajnokság negyedik helyezettjét, az Adana Demirsport sorsolták melléje, míg az FCSB ugyancsak Bulgáriába látogat, a bajnoki harmadik helyezett CSZKA 1948-cal találkozik majd.
A Sepsi OSK és az FCSB idegenben, míg a CFR hazai pályán kezd, az első mérkőzéseket július 27-én, a visszavágókat egy hétre rá, augusztus 3-án rendezik.
Eszék csapata, az NK Osijek a Zalaegerszegi TE-vel, a Debreceni VSC az örmény Alaskert és a montenegrói Arszenal Tivat meccsének győztesével, a Kecskeméti TE a lett Rigával vagy az izlandi Víkingur Reykjavíkkal találkozik.
A szlovák élvonal ezüstérmese, a DAC az EKL-selejtező 1. fordulójában a grúz FC Dila Gorival méri össze a tudását, továbbjutás esetén az ukrán Vorszkla Poltavával játszhat.
Szerdán kisorsolták Bajnokok Ligája selejtező második fordulójának párosításait, így ha a magyar bajnok Ferencváros továbbjut a feröeri KÍ ellen, akkor a svéd BK Häcken és a walesi The New Saints párharcának győztesével találkozik a következő körbe jutásért. A Konstancai Farul –FC Sheriff Tiraspol (moldovai) csata továbbjutója a Hamrun Spartans FC (máltai)/Maccabi Haifa (izraeli) győztesével találkozik.
Kiderült, hogy BL-búcsú esetén a Fradi vagy a KÍ a Shamrock Rovers (ír)/a BL-előselejtező bajnoka párharc vesztesével, míg a Farul vagy a Sheriff az Urartu (örmény)/Zrinjski Mostar (bosnyák) csata vesztesével találkozik az EKL-ben.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!