Az F jelzésű kvartett a BL halálcsoportjának is tekinthető, hiszen a négyes tagja még az AC Milan és a Borussia Dortmund is. Az első játéknapon a párizsiak hazai pályán a Dortmund felett aratott 2–0-s győzelmet arattak, míg a Newcastle a Milannal gól nélküli döntetlent játszott. A Newcastle a Premier League 8. helyén áll, míg a PSG az ötödik a Ligue 1-ban.
A szerdán 22 órakor kezdődő csúcsrangadón Kovács István fújja a sípot, Vasile Florin Marinescu és Ovidiu Mihai Artene lesznek a partjelzők, míg a negyedik játékvezető Marcel Bîrsan lesz a St. James' Parkban rendezendő mérkőzésen. A VAR-szobában a német Marco Fritz és a holland Rob Dieperink fog ülni.
A nagykárolyi játékvezetőnek ez lesz az első mérkőzése a Bajnokok Ligája csoportkörében, a selejtezőkben viszont két meccsen is ő fújta a sípot, a Panathinaikosz Athén–Olympique Marseille 1–0 és a Köbenhavn–Rakow 1–1 találkozókon.
Kovács István a BL előző szezonjában öt mérkőzést vezetett, hármat a csoportkörben, egyet a legjobb 16 között, míg egyet a negyeddöntőben.
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!